Virtuális kapcsolódások és digitális közösségek. Vallás a hálózati társadalomban

Forrpont-konferencia 2024

 

A technológiai fejlődés folyamatosan alakítja és formálja az emberi közösségeket. A posta, a vonat, a telefon, majd az internet új lehetőségeket teremtettek a kapcsolattartásban, kitágítva kapcsolataink földrajzi határait. Virtuális kapcsolataink egyre jelentősebb szerepet játszanak életünkben, és globális hálózatok részeként éljük mindennapjainkat. Az internet emberi együttélésre gyakorolt hatása a korábbi technológiai változásokénál radikálisabbnak tűnik. A digitális technológia a hagyományos közösségeket, a médiát és a kommunikációs kultúrát egyaránt átalakította, ezek a változások pedig a vallást sem kerülik el. Átalakítják az egyházak belső és külső kommunikációját, valamint a vallási közösségek és a személyes vallásgyakorlatok dinamikáját is. Konferenciánkkal ezen jelenségkört járjuk körül, két témakörre fókuszálva – ezekhez kapcsolódóan várunk előadásokat:

  1. Vallási közösségek és az online tér. A gyülekezetszervezés kihívásai. A hitélet közösséget feltételez, amelyet a hagyományos társadalmakban az együtt élő emberek csoportjai alkottak, nagyrészt paraszti faluközösségek.
  • Tud-e azonban megtartó közösségként működni hívek egy olyan csoportja, amelynek tagjai elsősorban virtuálisan vannak kapcsolatban, és legfeljebb csak ritkán látják egymást személyesen?
  • Lehet gyülekezetet szervezni online? Milyen hatása van az online eszközöknek a gyülekezeti életre? A hívek fogyasztói attitűdjét erősíti? Ingyenes szolgáltatásként viszonyulnak hozzá?
  • Mennyire lehetséges az elköteleződés az online közösségekben?
  1. Egyházi média és kommunikáció a digitalizáció korában. Az egyházi média alaposan átalakult az elmúlt három évtizedben. A kommunista diktatúrát követően hamar kiépült és talpra állt az egyházi médiumok klasszikus rendszere, ám azóta is versenyt fut a technológiai fejlődéssel. A lépéstartás nem egyszerű dolog, mert az új technológiák új tudásokat és új szereplőtípusokat is feltételeznek.
  • Az egyházi média helyzete, lehetőségei
  • A nyomtatott és az elektronikus egyházi média különbségei, előnyeik és hátrányaik
  • A nyomtatott médiumok másodlagos funkciói
  • Egyházi influenszerek, mint az egyházi kommunikáció új típusú aktorai – előnyök és hátrányok, kihívások a hagyományos egyházszervezeti elvek számára (gyülekezetekre gyakorolt hálózatosító hatás, verseny elvének bevitele, nézettségi verseny vs. evangéliumi tartalom)

Jelentkezés és az absztraktok beküldési határideje: 2024. október 25.

A jelentkezéseket az alábbi emailcímre várjuk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Meghívott előadók: Berger Viktor (Pécsi Tudományegyetem), Bíró A. Zoltán (KAM Regionális és Antropológiai Kutatások Központja), Koncz Attila (MCC Kolozsvári Képzési Központ), Czire Szabolcs (Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet)

Tervezett kerekasztalok:

  • Az egyházi média helyzete és kihívásai
  • Online eszközök a gyülekezeti életben

A konferencia helyszíne: Kolozsvár, Vallásszabadság Háza

Lélek online. Gyülekezet- és közösségépítés a digitális korban

Lélek online. Gyülekezet- és közösségépítés a digitális korban

A katolikus pap, hagyományosan, elsősorban liturgus volt, a protestáns inkább tudós. A jövő lelkésze viszont idegenvezető kell legyen. Esetleg edző vagy igazgató, olyan valaki, aki elvezeti az embereket a vallásos valóság ajtajához. Klaas van der Kamp mondja a fentieket, és ami miatt szerinte ez a szerep-újragondolás elkerülhetetlen, az az a kulturális változás, melyet az internethasználat elterjedése és az ezzel járó decentralizált információáramlás váltott ki. A Z-generáció megkerülhetetlen valóság: a 19–29 éves korosztály számára a szélessávú internet már magától értetődő adottság, és mindannyian zsebükben hordják a világ összes könyvtárába szóló belépőt. Számukra már nem a tudáshoz való hozzáférés a kihívás, hanem a tudások közti eligazodás.

Az információ bőségének nem csak az eligazodás kényszere lett a következménye, hanem az is, hogy több a minket érő ingerek mennyisége, mint amennyinek a befogadására az agyunk biológiailag képes. Emiatt az információs társadalom egyben a figyelemgazdaság társadalma is, míg információból egyre több van, az annak befogadására képes figyelemből nem lett több, így az emberek figyelmének a megszerzése egyre fontosabb, és egyre nehezebb kihívás – mondja Molnár-Kovács Dorottya, Herbert A. Simonra hivatkozva. Az emberek figyelméért ma már gazdasági szereplők sokasága verseng – és ezekkel kell az egyházaknak is versenybe szállniuk, ha meg akarják szólítani a személyesen már nem elérhető híveiket. Kérdés azonban, hogy be lehet-e szállni e versenybe úgy, hogy az eredeti célok tarthatók legyenek. A figyelem megszerzésének módszerei ugyanis igencsak eltérnek az egyházi kommunikációban megszokottól. A jól bevált, üzleti célú, online kommunikáció az emberek ingerküszöbének eléréséhez olyan elveket követ mint:

  • Normasértésre koncentrálás – tudva, hogy a figyelmet elsősorban a deviáns helyzetekről, esetekről szóló beszámolók kaparintják meg;
  • Negativitásra törekvés – hisz a rossz hírekre jobban odafigyelnek az emberek;
  • Valósidejűségre törekvés – mivel az aktualitásokat előnyben részesítik a hosszabb távon, netán a távoli jövőben aktuálissá váló kérdések helyett;
  • Rövid formátumra törekvés – az összetettebb gondolatok megfogalmazása helyett szövegtöredékek, kulcsszavak és felsorolások használatára, hogy az felületes görgetés közben is elolvasható legyen.

Az olvasási szokások is alapvetően megváltoztak, az írott szövegeket többször is átolvasó, azok mélyebb jelentéseinek megértésre törekvő, intenzív olvasás helyett egy extenzív olvasási mód vált elterjedté, amelyben az olvasó a lehetséges témák minél szélesebb körére igyekszik – szükségszerűen felületes – rálátást nyerni. És ezzel együtt felerősödik a vizualitás iránti igény is, festmények helyett immár szakszerűen megtervezett mémek válnak a fantáziát serkentő információhordozókká.

Be kell-e egyáltalán szállni ebbe a figyelem-vadászat versenybe, és ha igen, milyen céllal? Az egyház és a kereszténység közmegítélésének, imidzsének a javítása legyen a célkitűzés? Vagy a megszólítottak átvezetése az online információözönből „az értelmesség forrásához”, netán a „részvétel élményéhez”?

E gondolatok forrása egy nemrég megjelent tanulmánykötet, melyben magyar és holland lelkészek a koronavírus járvány által kiváltott online tevékenységük tapasztalatait összegzik. A Lélek online. Gyülekezet- és közösségépítés a digitális korban című kötetben a pozitív tapasztalatokat, jógyakorlatokat próbálták összegyűjteni. Az erdélyi tapasztalatokról Beke Boróka, Pap Ákos és Varga Zoltán református lelkészek írtak, a hollandiai tanulságokról Theo Hettema, Klaas van der Kamp, Jaap Oosterhuis és Gert Landman, a debreceni Molnár-Kovács Dorottya pedig egy kiváló kommunikáció-elméleti tanulmánnyal gazdagította a kötetet.  

Online lelek 400

Online Lélek. Spirit Online. Gyülekezet- és közösségépítés a digitális korban. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2024l.

Konferenciafelhívás – a vallás szerepe az etnokulturális identitások (újra)termelésében

Konferenciafelhívás – a vallás szerepe az etnokulturális identitások (újra)termelésében

Nemzetközi konferencia

Egyházak és kisebbségek: a vallás szerepe az etnokulturális identitások (újra)termelésében

Szervezők:

  • ISPMN - Nemzeti Kisebbségkutató Intézet,
  • Vallásszabadság Háza – Valláskutató Intézet,
  • Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Kar, Nemzetközi Kapcsolatok és Kortárs Történelem Intézet
  • Babeș–Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Kar,Magyar Történeti Intézet
  • Etnikumközi Kapcsolatok Főosztálya, Románia Kormánya,

A konferencia helyszíne: Kolozsvár, Vallásszabadság Háza

Időpont: 2024. október 10-11.

A rezümék beküldésének határideje: 2024 június 30.

A konferencia munkanyelve: román és angol.

Felhívás konferenciaelőadásra

A vallási jelenségek kutatása már a kezdetektől fogva a társadalomtudományi érdeklődés középpontjában állt. A klasszikus elméletek (olyan alapítóatyák, mint Émile Durkheim, Max Weber, vagy a későbbi klasszikusok munkájában) feltárták és magyarázták a vallásos hit, a vallási tekintély, a rituális gyakorlat és a közösségi szerveződés társadalmi és kulturális jellemzőit.

Széleskörű egyetértés alakult ki arra vonatkozóan, hogy a vallás pozitív szerepet játszik az emberi társadalmak kulturális értelemtulajdonításban, a társadalmi rend, a kohézió, valamint a szolidaritás megteremtésében és fenntartásában. Ugyanakkor az utóbbi időben a kutatók körében teret nyert az a tendencia, mely főként a vallási jelenségek negatív aspektusaira, például a vallási fundamentalizmusra, az intoleranciára, vagy a szélsőséges mozgalmak tagjai körében a vallási képzetek által inspirált összeesküvés-elméletek terjedésére irányítja a figyelmet.

Szem előtt tartva a modern valláskutatás meghatározó paradigmáit, mint például a „civil vallás” (Robert Bellah) a „nyilvános vallás” (José Casanova), vagy a „jó antropológiája” (Joel Robbins) fogalmai köré szerveződő kutatási irányokat, konferenciánkra olyan előadásokat várunk, amelyek a vallási eszmék és gyakorlatok társadalmi kölcsönhatását vizsgálják a csoportidentitás és a közösséghez tartozás tudatának megteremtésével és újratermelésével, különös tekintettel a közép- és keleteurópai régió etnikai-nemzeti kisebbségeire.

A fentiek értelmében az előadókat arra kérjük, hogy előadásaikban főként a vallási megnyilvánulások világi aspektusait, társadalmi, politikai és gazdasági vetületeit vizsgálják meg (különös tekintettel az imádságra, a misszióra, a rituális életre, a zarándoklatokra, a vallás tárgyi vonatkozásaira), és kevésbé a dogmatikai vagy teológiai tanítás elvont és filozofikusabb megvitatására összpontosítsanak.

Célkitűzéseink három fő érdeklődési terület köré összpontosulnak:

  1. A pozitív erkölcsi és etikai szempontok iránti érdeklődés: annak az irányváltásnak megragadása, mely a vallás jótékony társadalmi szerepének vizsgálatában érhető tetten (pl. az erkölcsi értékek és az etikus viselkedés fenntartásában betöltött szerepe).
  1. A vallás gyakorlati szerepére fektetett hangsúly: annak feltárása, hogy a hit és a vallási gyakorlatok hogyan jelennek meg a mindennapi életben (nemcsak a rituális környezetben, de a társadalmi interakciókban is).
  1. A konkrét történelmi kontextusok feltárása: olyan elemzések, amelyek a vallásosság mélyrehatóbb megértését segítik azáltal, hogy megvizsgálják annak időbeli alakulását, a jelenkori és potenciális jövőbeli társadalmi dinamikák szempontjából.

Fő célunk, hogy az elméleti kutatások és a gyakorlati alkalmazás közötti egyensúlyteremtés révén, átfogó megközelítést kínáljunk a vallásosság meghatározott történelmi és kulturális kontextusokban való megértéséhez. Ám minden beküldött rezümét a maga érdemei szerint fogunk értékelni, és nem zárunk ki semmilyen elméleti vagy módszertani megközelítést.

Kutatók és gyakorló szakemberek jelentkezését egyaránt szívesen látjuk. Elemző megközelítéseket és kritikai szempontokat alkalmazó bemutatókat várunk a társadalom- és bölcsészettudományok bármely területéről. A vallási jelenségek feltárásával foglalkozó tudományágak sokfélesége indokolja ezen széleskörűen befogadó hozzáállást.

A következő témákban várunk előadásokat (a lista nem kizárólagos):

  • A rituális részvétel és közösségépítés formái;
  • Folytonosság és megújulás a vallási gyakorlatokban;
  • Módszertani viták a vallási jelenségekről (statisztikai adatok, fenomenológiai megközelítések stb.);
  • Egyházak és az állam: vallási intézmények szerepe az államépítésben;
  • A vallási intézmények szerepe az etnolingvisztikai közösség újratermelésében;
  • Rituális nyelv és népnyelv: vallás és nyelvhasználat;
  • Vallási kommunikáció: nyelv és fordítás;
  • Az online kommunikáció hatása a vallási gyakorlatokra és a nyilvános szférára
  • Migráció és vallás: vallási gyakorlatok, diaszpóra közösségek, hálózati kapcsolatok és transznacionális habitus;
  • Zarándoklat és nemzetépítés;
  • Népi vallásosság és helyi közösség;
  • Vallási intézmények és a kötődő és áthidaló társadalmi tőke létrehozása;
  • Vallás, nemi szerepek és demográfiai folyamatok;
  • A világi politika és az egyházak – az egyházak álláspontja a világi politikában és közpolitikában játszott szerepük;
  • Vallási nacionalizmus és a (in)tolerancia (újra)termelése;
  • Az egyházak és a kisebbségi nyelvhasználat politikái;
  • Anyagi kultúra, vallási örökség és vallási turizmus;
  • A hit mobilizációs szerepe és az új vallási mozgalmak;
  • Küldetés, megtérés és hitelhagyás: a vallási rekrutáció dinamikája;
  • Hierarchia és vezetés: a vallási tekintély (hagyomány, karizma és kialakuló rutin) megalkotása és hanyatlása;
  • Az életciklus és a vallási részvétel rítusai;
  • A vallási részvétel és vallási hit változatai: az intézményi és közösségi kötődés módjai;
  • Egyházi szociális és oktatási szolgáltatások;
  • Etnikai és intézményi integráció az új vallási közösségekben;
  • Interetnikus együttélés és felekezeti kapcsolatok;
  • Vallás és vallási reprezentációk az online térben;
  • Vallás és emlékezet. Vallás és az emlékhelyek kapcsolata és szerepük a helyi/etnikai identitás újratermelésében a kitelepedett etnikai közösségekben;
  • Etnikai és vallási kisebbségek rituális gyakorlatai, helyi vallásoság.

Kérjük, hogy a legfeljebb 200 szavas (angol vagy román nyelvű) előadáskivonatot a szerző rövid szakmai életrajzával és intézményi hovatartozásával együtt erre linkre kattintva küldje el.

A felhvás angol nyelven az alábbi kinken érhető el: CfP EN 

román nyelven itt: CfP RO

 

További információkért forduljon a szervezőkhöz, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mailcímen.

Határidő: 2024. június 30.

Egyházi élet ellenszélben. Lelkészek mindennapjai a kommunizmus idején

Egyházi élet ellenszélben. Lelkészek mindennapjai a kommunizmus idején

Az erdélyi lelkészek társadalmi szerepköre az elmúlt évszázad folyamán többször és mélyrehatóan megváltozott. A 20. században a kisebbségi helyzet, a kommunista rezsim hatalomra kerülése, majd a posztszocialista átrendeződés mind sajátos hatást gyakorolt a lelkész társadalmi helyzetére. E változások közül talán a legradikálisabb a szocialista társadalom kiépülésével következett be, amely az egyházak társadalmi jelenlétét igyekezett szűkíteni, és következésképpen a lelkészeket is marginalizálni. Meghívottjaink, e korszak kutatói, előadásaikban két mikrotörténet kapcsán beszélnek e korszakról. Az előadásokat követő beszélgetésben a korszakkal kapcsolatos ismereteket igyekszünk áttekinteni.

A lelkészi szerepeket meghatározó történelmi-társadalmi tényezők
Featured

A lelkészi szerepeket meghatározó történelmi-társadalmi tényezők

A protestáns lelkészi szerepek történelmi gyökerei és alakulásai

A szervezetek, így maga az egyház is a társadalom viszonyrendszerében működik, annak változásai rá is hatással vannak. A Philip Selznick nevéhez fűződő institucionalista paradigma (a szervezet intézményi szempontból való megközelítése) alapgondolata, a strukturális funkcionalizmus elméletéből kiindulva, hogy a szervezetet a funkciói határozzák meg, és a struktúrák is a funkciókon keresztül érthetők meg (Selznick, 1948). Ennek érdekében bármily vizsgálat a szervezet egészének működésére kell kiterjedjen: 1. a szervezet történetének a vizsgálatára és jellemzőinek beazonosítására, 2. a szervezet funkciójára, melyet az a környezete részeként lát el, tölt be, 3. a szervezet környezettől való függőségének mértékére (Vinnai, 2014; Csepeli, 2001). Az egyház társadalmi szerepvállalását a társadalomban felfogott helye, funkciója és ehhez kapcsolódó víziója határozza meg. Az egyház funkciójával kapcsolatosan meghatározott narratívák, cselekvésének korlátai alakítják a struktúrát, a szervezetet, ezek pedig a maguk rendjén a lelkészi szerepeket.

Az évszázadok során több paradigmaváltásról is beszélhetünk, ami a papi, lelkészi szerepeket illeti. A 3. századtól a laikusoktól markánsan elkülönülő vallási specialista, a szentségek kiszolgálójának szerepe a reformáció korában mélyreható változáson esik át: központba az igehirdetés, a tanító és lelkigondozó funkció kerül. A középkori katolikus pap átalakulása a kora modern kori protestáns lelkésszé komoly változást hoz: egy státusában, szerepfelfogásában, hivatásgyakorlásában új társadalmi csoport váltja fel a középkori uralkodó papi rendet. A lelkészi hivatás elveszíti korábbi társadalmi státuszát. Egyrészt megtörténik a papi hivatás deszakralizációja. A szentségi státusza által megkülönböztetett, a szent és profán között közvetítő szerepet betöltő középkori papot felváltotta a szentségi jelleget nem birtokló, az üdvözülést nem státuszából fakadóan biztosító, hanem az igehirdetésen és tanításon keresztül meghatározott protestáns lelkész.

A katolikus klérus státusa sajátos helyzetéből fakadt. Egyre inkább a neki rendelt hatalmon és nem a szolgálaton keresztül jelenítődött meg. Hatalmának a forrása szakrális státusa, mely megkülönböztette őt a laikus keresztényektől. A reformáció lelkésze már nem volt többé Isten kegyelmének közvetítője vagy befolyásolója, az egyház pedig nem a szentségek tárháza, hanem egyes esetekben alig volt több, mint deszakralizált bürokrácia, a kormányzás egyik ága a fejlődő állam életében (magiszteriális reformáció). A középkori keresztény egyház az egyéni üdvözüléshez elengedhetetlennek nyilvánította a szentségek, azaz az egyház által nyújtott szakrális szolgálatatások igénybevételét. Ezzel együtt természetesen a pap szolgálatát is. A protestáns lelkész szerepét a lutheri teológiai határozza meg. A sola Scriptura elve a Szentírásnak egyedüli autoritást ad. Az egyházi autoritást átveszi a Bibliát szakszerűen magyarázó protestáns lelkész (Lázár, 2018; Siba, 2020; Dixon et al., 2003).

A középkori papságtól elsősorban nem teológiai felkészültséget vártak el, hanem gyakorlatias, pasztorális munkát. (A jól képzett papok a hierarchia csúcsán helyezkedtek el, nem sok közük volt a gyülekezeti papsághoz). A katolikus klérus nagy tömegei számára a beható teológiai, elméleti ismeretek alapvetően elérhetetlenek voltak. Nem volt, vagy csak nagyon korlátozott volt a formális lelkészképzés. Alapvetően valaki mellett tanultak bele a feladatokba. Alapfokú latin tudásra volt szükség a liturgiai szerepek megértéséhez és az adminisztrációhoz. A katolikus klérus feladata elsősorban gyakorlati és nem intellektuális volt: az emberek mennyországba juttatása a lelkipásztori gondozás eszközei és nem a beható doktrinális útmutatás által történt. A hit lényegi elemeit kellett értsék és kiszolgálják a szentségeket, és celebrálják a liturgiát. Edukatív szerepük is a morális útmutatásban merült ki. A protestáns lelkész számára hivatala központi kötelessége nem a szertartás megvalósulásának segítése volt, hanem Isten igéjének prédiklása és értélemezése (Green, 2003). Ehhez még hozzátartozik a tanítói szerep is (feladata a hit alapvető ismereteinek a megtanítása) és a pasztoráció (a közösség lelki jóllétének felügyelete, fegyelmezés, beteg- és lelkigondozás, a gyengék támasza, a rend felügyelete). Éppen ezért a lelkészek oktatása és képzése, a lelkészi munkára való felkészítése a reformátorok fő foglalatossággá válik (Kaufmann, 2003). S bár a folyamat időben eltolódik, a lelkészképzés szisztematikussá és általánossá válásával lassan végbemegy a lelkészi hivatás professzionalizálódása, ami együtt járt a protestáns klérus legitimációjának és társadalmi befolyásának megerősödésével is (a deszakaralizáció kompenzációjaként) (Swanson, 2003). A professzionlizálódás jellemzője ugyanis a lelkészi hivatás gyakorlásának formális képzéshez való kapcsolása, a szakmai közösséghez való tartozás tudata (elvárt, sajátos viselkedési kódex, megkülönböztető státusz- és viselkedési szimbólumok), a hivatásbeli autonómia, valamint a hivatástudat (Green, 2003).

Újabb fontos aspektust képez, hogy a protestáns lelkész megjelenésével létrejön a papi család, majd dinasztia intézménye is. A papnét a férje státusza szerinti tisztelt illeti meg, ám a státusznak szánt elvárásoknak is meg kell felelnie, és a család többi tagjai is (gyermekek) ugyanabban a figyelemben részesülnek.[i] A világból aszketikusan kivonuló középkori klérus helyett megjelenik a közösségben élő, a közösség kultúráját felvállaló protestáns lelkész, aki maga és családja élete által pozitív minta kell legyen a közösség előtt. A gyülekezet és a lelkész közötti kapcsolatot nem a vallási legitimáció vagy a papi státusz, hanem a példamutató magatartás, a mindennapi élet minősége határozza meg. A papi család létrejöttének több hosszú távú következménye is van: egyrészt konfliktusforrás – megnövekedik a közösség terhe (a pap családját is el kell tartania). Másrészt a papi státus pár generáción belül mobilitási eszközzé válik. Meglehetősen nagyarányú a mintakövetés a papok családjában, a fiaik apáikat követik a hivatásban. Egyébként a társadalmi mobilitás mértékét és a klérus gyors integrálódását a befolyásos és tanult középosztály soraiba nagyban meghatározta a papi feleségek kapcsolatrendszere is (Krant & Nunn, 2003). Végül pedig a kiépült parokiális rendszer alapját az képezte, hogy a lelkész nemcsak prédikátori, tanítói és lelkigondozói szerepet töltött be, hanem állami „szolga” is volt, azaz hivatalnoki feladatokat is ellátott, a magisztrátus kinyújtott kezeként közvetített a világi hatalom és a közösség között.

A fentieket összegezve: a reformáció egy új társadalmi réteget hozott létre, a protestáns lelkészt, akinek megítélése nem a neki rendelt státuszon, hanem szolgálata minőségén keresztül történt. Az új lelkészi státusznak a jellemzői a deszakralizáció, a legitimációkeresésből fakadó professzionalizáció. A markánsan kiemelhető szerepek: prédikátor – igehirdető, pásztor, tanító és hivatalnok.

Megjegyezzük, hogy a fentebb vázolt folyamatok Közép-Kelet-Európában időbeli késéssel, illetve a helyi társadalmak jellegzetességei okán nem azonos módon valósultak meg. Nyugat-Európában például az új lelkészek rekrutációja elsősorban a kereskedő és megerősödő polgárság köreiből történt (a nemesség és parasztok körében különböző okok miatt nem volt vonzó a lelkészi hivatás), Erdélyben és Magyarországon a polgárság alsóbb és mezővárosi rétegéből és nagyon nagy arányban a parasztság/jobbágyság köréből történt a rekrutáció. Mindazonáltal a témánk szempontjából alapvető protestáns lelkészi szerepek koncepcionalizálása szempontjából ennek jelenleg nincs jelentősége.

A lelkészi szerepeket befolyásoló társadalmi tényezők

A főbb történelmi korszakok és szellemi-kulturális-ideológiai áramlatok hatással voltak a lelkészek szerepére. A reformáció eszménye a közösségben élő és dolgozó lelkész, akinek szerepei is ezen elvárás mentén alakulnak. A polgárosodás idején a lelkész a polgári értékrend letéteményesévé vált. Visszatükrözte a szereppercepció, státuszfelfogás és a társadalom által elvárt mintáit: a moderált életmód, a sokgyermekes családmodell, a képzettség fontosságát (Lázár, 2018; Siba, 2020). A 19. századi urbanizáció, majd az iparosodás újabb kihívások elé állította a lelkészeket. Új társadalmi környezetben, újfajta élethelyzetben kellett a szolgálatot végezni. Az egyházak szociális, közösségszervező, kulturális-népnevelő-művelődési, illetve gazdasági jellegű tevékenységeket is felvállaltak. A lelkészi munka jellege a vallási specialista szintjéről a lelkigondozói és adminisztrátori (művelődési, gazdasági stb.) szervezői tevékenységek irányába mozdult el. A 20. században a szekularizáció, individualizáció és pluralizáció hatására átalakuló társadalom kihívásaival kellett szembenézni.

Erdélyi viszonylatban egyrészt a kommunizmus hozott változást a múlt évszázad második felétől az egyházak társadalmi szerepvállalásában. Az államszocialista rendszer kiépítése teljesen szétzüllesztette az egyházközségek infrastruktúráját: megszüntette egyháztársadalmi szervezeteiket és felszámolta önálló gazdasági rendszerüket. Előbbi intézkedés az egyház szocializációs lehetőségeit csökkentette, utóbbi az intézmény zavartalan működését és anyagi fejlődését (Pál, 2021; Kovács, 2021). Gyakorlatilag elsorvadtak azok a területek, melyeken az egyház tevékenységet fejthetett ki. Értelemszerűen ez a lelkészi tevékenység alakulására is hatással volt. Ebben az időszakban a lelkészi szerepkörökben egy beszűkülést érhetünk tetten. A lelkészi munka lényegében a specifikus lelkészi tevékenységekre korlátozódott, jelentős megszorításokkal. Az 1989 utáni társadalmi és gazdasági folyamatok, nevezetesen a dezindusztrializáció, a migráció, a népességváltozás, a kulturális és társadalomszerkezeti átalakulás újabb kihívások elé állították az egyházakat, ezzel együtt pedig a lelkészeket. Ezen folyamatoknak a következményei (a kistelepülések elöregedése és létszámcsökkenése, a középkorú – a különböző egyházi-egyházközségi tisztségeket hagyományosan vállaló – korosztály létszámcsökkenése, a más településeken vagy külföldön élő hívek megnövekedett száma, alkalmi részvétele az egyházközség életében) a sokszor utolsó intézményként jelen levő egyházra hárítják a közösség, akár az egész település működtetését. Ide tartoznak a társadalmi szerkezetváltozással, az életformaváltással együtt járó kulturális változásoknak, a globális kommunikációs rendszerbe való bekapcsolódás lehetőségének és gyakorlatának, a generációk közötti kulturális különbségek növekedésének az egyház és főként a gyülekezeti közösséget vezető lelkész munkáját befolyásoló folyamatai.

Összefoglalva, elmondható, hogy a társadalmi és szellemi trendek új nyomást gyakorolnak a hagyományos egyházi szerepekre és meghatározásokra. Az évszázadok során kialakult lelkészképek továbbra is hatnak a jelen generációkra, akik idővel visszanyúlnak egy korábbi szerepértelmezéshez. A lelkészkép változásai mögött évszázadokra visszavezethető mintákat találhatunk, de az egyház életének átstrukturálódása új társadalmi kérdéseket is felvet, újra meghatározza az egyház és a lelkész szerepét a jelenkori társadalom kontextusában (Siba, 2020; Hoge, 2003). Ám úgy tűnik, hogy a változás nem az általános szerepkeretben érhető tetten, hanem a fent már vázolt protestáns lelkészi szerepek betöltésének tartalmi és mennyiségi változásaiban. A továbbiakban a hivatáskép bemutatásával árnyalom az elhangzottakat.

A fenti szöveg részlet Bálint Róbert Zoltán Kísérlet a protestáns lelkészi szerepek konceptualizálására című tanulmányából, melyben a szerző amellett érvel, hogy a lelkészi szerepek alakulását az egyházszervezet dinamikája, a társadalmi folyamatok és a társadalmi (környezeti) elvárások, illetve a lelkész hivatásképe befolyásolják. Bár a protestáns lelkészi tevékenységeket és szerepeket a felsorolt társadalmi tényezők határozzák meg, a reformáció következtében kialakult protestáns lelkészi hivatás hivatalos elvárásai és szerepkeretei mégis ugyanazok maradtak. A kettő közötti viszony (olykor feszültség, netán konfliktus) az egyes szerepek egymáshoz viszonyított hangsúlyeltolódásában és a szerepek betöltésének tartalmi vonatkozásaiban érhető tetten. Azt állítja, hogy a tradicionális és neotradicionális szerepek stabil megléte mellett megnövekedett az ún. kortárs szerepek súlya a lelkészi tevékenységben. Erdélyi vonatkozásban ez a kisebbségi magyar közösség vallásosságát irányító protestáns felekezetek társadalmi szerepvállalásában és azok lelkészeinek közösségszervezői, nemzeti-identitás-erősítő, oktatási, kulturális és közművelődési tevékenységében érhető tetten. A tanulmány az Erdélyi Társadalom folyóirat 2023.1-es számában jelent meg, teljes szövege itt érhető el:

Kísérlet a protestáns lelkészi szerepek konceptualizálására. Erdélyi Társadalom 2023 (2) 11-33.

A szövegben található hivatkozások a tanulmány bilbiográfiájában találhatók meg.

 

[i] A 17. század elején, 1626-ban datált Disciplina Ecclesiastica Radeciana, azaz a Radeczky Bálint püspök (1550 körül – 1632) idejében kiadott unitárius egyházi rendtartás, mely átfogja az egyházi életet, a papok kötelességével is részletesen és strukturáltan foglalkozik, még csak a pap számára írja elő az öltözködési mintákat és az erkölcsös magatartást, a Disciplina 1694-ben némi módosítással kiadott változata már nemcsak a pap öltözködését és magatartását szabályozza, hanem a családtagokét is (Disciplina, 1697).

Vallás és egyház a változó társadalomban. Vallástudományi konferencia december 7-8. Kolozsvár

Vallás és egyház a változó társadalomban. Vallástudományi konferencia december 7-8. Kolozsvár

December 7.

13.00–13.50 Regisztráció 

14.00–14.30 Megnyitó

14.30–15.20 Nyitóelőadás

Tánczos Vilmos (BBTE Néprajz és Antropológia Intézet)
A csíksomlyói pünkösdi búcsú új kulturális ökonómiája

 

15.30–17.20 I. Szekció – Vallás a változó társadalomban

Komáromi Tünde (KRE BTK, Társadalom- és Kommunikációtudományi Intézet)
Krízishelyzetek és vallásos gyógyítás: egy kutatás tanulságai

Hubbes László (Sapientia EMT Csíkszeredai Kar, Társadalomtudományi Tanszék)
Csillagvallás és apokaliptikus elemek az új nemzetmitológiákban

Diósi Dávid (BBTE Római Katolikus Teológiai Kar)
Rituálé-kedvelő társadalmunk üres templompadjairól

Figus-Illinyi Rita (SZTE Filozófia Doktori Iskola, Vallástudomány alprogram)
A reziliencia távlatai a társas identitás mentén

 

17.30–19.00 II. Szekció – Romák és egyházak Romániában

Társszervező: Nemzeti Kisebbségkutató Intézet

Kiss Dénes (BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet, Valláskutató Intézet)
Felekezeti kötődés és egyházi integráció a romániai romák körében

Makkai Péter (Keresztény Diakónia Alapítvány Sepsiszentgyörgy)
A Romániai Cigányság helyzete, avagy miért fontos a Református Cigánymisszió elindítása

Peti Lehel (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet)
Hogy születnek a roma pünkösdi közösségek? Kelet-romániai példák

Fosztó László (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet)
Khangeri ando munro kher (Házamban a templom). Az online kommunikáció hatása a vallási nyilvánosságra a koronavírus járvány idején. Esettanulmány egy neoprotestáns roma gyülekezet példáján

 

19.15–20.00 III. Szekció – Népszámlálás Magyarországon

Rosta Gergely (PPKE BTK Szociológiai Intézet)
Eltűntek, de hová? A 2022-es magyarországi népszámlálás vallási eredményeinek tanulságai.

Hegedűs Rita (Selye János Egyetem, Komárom)
Felekezeti identitás és vallásosság a népszámlálások és a közvélemény-kutatások tükrében

 

20.00–21.00 Könyvszemle

A résztvevők / intézményeik könyveinek kiállítása és rövid bemutatása.

21.00–23.00

Vacsora

 

December 8.

9.00–9.50 Nyitóelőadás

Vidacs Bea (Független kutató)

Az objektivitástól a megélt vallásig – az ön-reflexív valláskutatás kihívásai – avagy miért más a vallás?

 

10.00–11.30 IV. Szekció - Egyházak a 20. században - történeti megközelítések

Hesz Ágnes (PTE BTK Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék)
Vernakuláris vallás a magyar titkosszolgálati levéltárban

Bögre Zsuzsanna (PPKE BTK Szociológia Intézet)
Ellenállás vagy alkalmazkodás a szétszórt szerzetesnők túlélési stratégiája? 

Jonica Xénia (Erdélyi Ferences Gyűjtőlevéltár)
„Mentsd meg a lelkedet!” Adalékok a 20. századi erdélyi - ferences - népmisszió történetéhez

Beke András (BBTE Hungarológiai Tanulmányok Doktori Iskola)
Egy tömeges vallási konverzió intézményi és mentális hátterére; Az 1931-es csíkszentkirályi kántorválasztás elemzése

Kávészünet

 

11.40–13.00 V. Szekció - Teológia és társadalom

Kurta József Tibor (KPTI, BBTE Református Tanárképző és Zeneművészeti Kar)
Ráncok az egyház arcán, avagy a liturgia relativizálódása az erdélyi református egyházban

Kiss Gábor (BBTE Római Katolikus Teológia Kar – Egri Érseki Bíróság)
Egyházjogszociológiai megfontolások az egyházi bíróságok elérhetőségének vizsgálata kapcsán különös tekintettel a házasság- és büntetőjogra

András Szabolcs (BBTE Római Katolikus Teológiai Kar)
A jelenkori erdélyi római katolikus egyház közéleti szerepének balkanizálódása

 

13.00–14.30 Ebéd

 

14.30–15.30 VI. Szekció – Vallás és egyházak a digitalizáció korában

Beke Boróka (DRHE Doktori Iskola)
Az egyház, mint saját keretein túlnővő hálózat

Szabó Éva (BBTE Ökumené Doktori Iskola)
A közösségi média „vallása”

Tőke Sugárka (BBTE Hungarológiai Doktori Iskola)
A csíksomlyói pünkösdi búcsú képi megjelenítése az online sajtóban

Kávészünet

 

15.45–17.15 VII. Szekció – Valláskutatási projektek a Kárpát medencében 1.

Andok Mónika, Szilczl Dóra, Radetzky András (PPKE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet)
Vallási tartalomgyártók, újságírók szerepfelfogása, motivációi

Máté-Tóth András (SZTE BTK Vallástudományi Tanszék, Convivence Kutatócsoport)
Bűn – megbocsájtás – konvivencia

Szilárdi Réka (SZTE BTK Vallástudományi Tanszék, Convivence Kutatócsoport)
Everness fesztiválkutatás - új spiritualitás

Szünet

17.30–19.00 VII. Szekció – Valláskutatási projektek a Kárpát-medencében 2.

Török Emőke – Bíró Emese (KRE BTK Szociológia Intézet)
Nők a lelkészi pályán (NKFI K-128313)

Czire Szabolcs (KPTI Kolozsvár)
Hálózati szempontok a gyülekezetépítésben

Bálint Róbert Zoltán – Kató Szabolcs – Kiss Dénes (Valláskutató Intézet, KPTI, BBTE)
A protestáns egyházak és a lelkészek új kihívásai

 

19.00–19.30 Könyvbemutató

Társszervező: Kriza János Néprajzi Társaság

Máté István: Szolgálatban Kalotaszegen. Lelkipásztori életstratégiák és életpályák a Kalotaszegi Református Egyházmegyében. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2023.

 

19.30–19.45 Konferencia bezárása

 

 

Társszervezők

Logok tarsszervezők 

 

Támogatók

370335592 731165695543158 5383432464034600327 n

 

 

Demográfiai változások Romániában. Veres Valér Forrpont-előadása most már a Youtube-on is

A Forrpont-műhely második előadásában Veres Valér szociológus a romániai és erdélyi demográfiai trendeket foglalta össze. Az utóbbi három évtized demográfiai változásai az erdélyi magyarok körében. A regionális különbségek kontrasztja című előadás elérhető a Valláskutató Intézet Youtube csatornáján. A felvételben a következő kérdésekről esik szó:

  • Népesség, népesedés: demográfiai trendek alakulása Romániában,
  • Románia és az erdélyi magyarok népességszámának alakulása (1990-2021)
  • A magyarság létszámcsökkenése Erdélyben a 2021/2022. évi népszámlálás eredményei alapján, területi nézetben
  • A népességszám-csökkenés fő okai és regionális eltérései
  • Alacsony/változó, regionálisan eltérő termékenység, születésszámok
  • Elöregedés és a korszerkezet regionális (felekezeti?) kontrasztjai, a várható élettartam alakulása
  • A belső vándorlás hatása a területi összetételre
  • Asszimiláció, identitásváltás, gyermekek a vegyesházasságokban
  • A népesség jövője: előrejelzések, kilátások

Az előadás felvétele itt érhető el: https://www.youtube.com/watch?v=Rlafe9sRXKA&t=5s

Featured

Románia és a kivándorlás. Horváth István Forrpont-előadásának összefoglalása

„Ha a népesség egy része a fennálló termelési viszonyok mellett fölöslegben van, az mindig migrációhoz vezet, akár gyűjtögető, akár agrár, akár ipari társadalomról legyen szó.” (Horváth István)
Horvath cimkeA globális migráció történetét tekintve, annak két nagy hulláma különíthető el. Az első hullám a 19. század második felében kezdődött és a századfordulón tetőzött. A második hullám az 1980-as években indult be és ma is tart. Ezek a hullámok egyszerre jelentkeznek a nemzetközi tőke- és árumozgással, amelyek forgalma ugyancsak ezekben a periódusokban tetőzik.

1864 és 1924 között, azaz az első hullám keretében Európa népességének 12,3 százaléka, ezen belül az osztrák-magyar monarchia lakosságának 10 százaléka vándorolt el. Erdélyből e hullámban 110 ezren távoztak Amerikában, 102 ezren Óromániába. E nagymértékű kivándorlás ellenére a Székelyföldön továbbra is jelentős népfölösleg maradt, ahogy azt a korabeli demográfus, Venczel Józseg kimutatta. Az akkor még szinte kizárólag mezőgazdaságból élő régióban továbbra is körülbelül 100 ezer fővel nagyobb volt a népesség, mint ahányan a korabeli termelési viszonyok mellett elfogadható körülmények között megélhettek volna. A globalizáció egyik velejárója, hogy a munkaerő megkeresi azt a helyet, ahol szükség van rá, ez pedig migrációs hullámokat eredményez. Hasonló dolog történik 1990 után is, ekkor is népességtöbblet keletkezik. A dezindusztrializáció következtében Romániában az ipari munkahelyek fele eltűnik. Miközben 1990-től kezdődően az aktív népesség száma állandó, a 2000-es évekre az alkalmazott népesség aránya a kezdeti majdnem 100%-ról 50%-ra csökken, és ezen belül is a prekariátus aránya megnő. Ha tehát Venczel József a századfordulón 100 ezres népességtöbbletről beszélt, ez a többlet a 2000-es évek Romániájában több milliós lett.

A nagy népességmozgásoknak persze nem csak gazdasági okai lehetnek, hanem politikaiak is. Beszélhetünk nemzetállam-építés által kiváltott migrációról is, népességcserékről, kitelepítésekről, a „demográfiai mérnökség” olyan formáiról, amelyek kiváltói a nemzetpolitikai célok által motivált államok. Közép-Európában 1918–1939 között 7,4 millió személy váltott országot ilyen okokból, Erdélyben 1918 és 1947 között ez a típusú migráció több mint félmillió személy elmozdulásához vezetett.

A szocialista rezsimek kiépülése az érintett országok leválását eredményezte a nemzetközi globalizációról, és olyan ideológiai korlátok alakultak ki, amelyek egy időre politikai szempontból nemkívánatossá tették a nemzetközi migrációt. Így e korszakban a migráció mértéke lecsökkent, összességében azonban mégis jelentős marad. A tágabb régió szintjén e korszakban 14 millió személy vándorolt nyugat fele. Az előbb említett politikai tényezők ekkor is jelen vannak a migráció alakulásában, erre utal, hogy e korszakban a KGST országok kivándorlóinak háromnegyede kisebbségi, főleg német és zsidó. Romániából e periódusban 783 ezren távoztak. A magyarok aránya a kivándorlók körében a korszak nagy részében 7% körüli volt, utolsó éveiben azonban megemelkedik, 1985–1989 között a kitelepedők 20%-a magyar.

Az 1989-el kezdődő korszakban migrációs szempontból három szakasz különíthető el. Az első 2–3 évben a „régi rendszer romjaira” épülő migrációs rendszer működött. Az évtizedes bezártság eredményeként a rendszerváltást követően az utazás utáni vágy igen erős, így a hatalmat átvevő Nemzeti Megmentési Front egyik első rendelkezése az utazás liberalizációja volt. Jellemző a korszakra, hogy még mindig sokan igényeltek politikai menedékjogot – ezekben az években kb. 400 ezer román állampolgár kért politikai menedékjogot valamilyen más országban. Az országból távozók körében a magyarok száma e periódusban 80–120 ezer közötti lehetett. Bár politikai szempontból Románia még nem a legbiztonságosabb hely – ekkor zajlanak például a hírhedt bányászjárások –, a menedékkeresők motivációi inkább gazdaságiak. E migrációs korszak végét 1992-re tehetjük, amikor Németország biztonságos országnak nyilvánítja Romániát. Ennek következménye, hogy a menedékjogi kéréseket a továbbiakban már nem tekintik át olyan alapossággal, mint korábban, így idővel már nem éri meg igényelni.

Az 1992-t követő években Európa zárni próbálja kapuit a kelet-európai bevándorlók előtt. Erős vízumrendszerrel és egyéb adminisztratív korlátokkal próbálják megakadályozni az elsősorban Romániából érkező bevándorlási hullámot. Az „erődítmény-Európa” azonban inkább csak a nyugat-európai politikusok illúziója, a migránsok továbbra is bejutnak ezekbe az országokba, csak a bevándorlás többletenergiát és nagyobb kreativitást igényel. Az álturisták, feketemunkások, pecsételtetők korszaka ez. Irreguláris, de tartós és állandó jellegű külföldön tartózkodás is lehetővé válik, amelynek köszönhetően a következő migrációs korszak számára kulcsfontosságú „hídfők” is kialakulnak. Olyan törvénytelenül kitelepedő személyek hozzák létre ezeket, akik beágyazódnak a kinti világba, és a későbbiekben táplálni tudják a migrációt. A szervezett munkamigráció e korszakban minimális. Kivételt képez néhány foglalkozási csoport, mint az informatikusok. Ez mennyiség szempontjából minimális, de a human tőke későbbi fejlődése szempontjából jelentős.

Míg 2000 előtt a Romániából távozók száma nem éri el az 1 milliót, és a regisztráltan külföldön tartózkodók száma még 2010-ben is csak 1,1 millió, 2010 után ez a szám 3,5–4 millióra ugrik. Ez a hirtelen növekedés jelzi, hogy a romániai migráció új szakaszba lépett. A korábbi irreguláris migráció 2000 körül rendszerré szerveződik. A nyugati országok időközben tudomásul veszik, hogy mennyi külföldi munkavállalójuk van, és elkezdik kifehéríteni a jelenséget. 2002-től megszűnik a vízumkötelezettség, és ami addig informálisan működött, az most már legális migrációs rendszerré alakul. Míg az erődítmény-Európát ún. turista-buszok ostromolták, az új korszak szimbólumaivá a repülőterek válnak. E napjainkig terjedő harmadik korszak jellemzői közül kiemelhető, hogy a diaszpóra stabilizációját immár egy szekundér migráció is követi, a korábban kivándoroltak hozzátartozóinak, gyerekeinek migrálása. Milliók számára stabil életformává vált az alkalmi, időszakos, „rekurrens” migráció, és kialakult egy „migrációs kultúra”, azaz a migrációval összefüggő minták és értékek az általános kultúra részévé váltak, megkönnyítve a további migrációt.

Jelenleg a stabil román diaszpóra száma 2–2,5 millió körülire tehető. Ezen belül az erdélyi magyarok aránya célországonként meglehetősen eltérő, így Spanyolországban és különösen Olaszországban alacsonyabb, Németországban magasabb, a teljes migránsállományon belüli arányuk azonban 7–8%, azaz jelenleg 200–250 ezer közötti erdélyi származású magyar él e migrációs folyamatok eredményeként Nyugat-Európában.

 

A teljes előadás a Valláskutató Intézet YouTube csatornáján nézhető meg: link az előadásra

Miért nem hiszek már? Könyv a dekonverzióról

Miért nem hiszek már? Könyv a dekonverzióról

A vallási közösségekbe való belépésekről, megtérésekről, vagy más szóval a vallási konverzióról számtalan kutatás, elemzés születik évtizedek óta. Jóval ritkábbak azonban azok az elemzések, amelyek az aktív vallási életet élőknek a hittől való eltávolodásáról, a teljes „kilépésről” szólnak. Egyik ritka ilyen kísérlet Tobias Faix – Martin Hofmann – Tobias Künkler német szerzők könyve, amely magyarul Miért nem hiszek már? Amikor a fiatalok elvesztik hitüket címmel jelent meg 2020-ban, a Koinónia Kiadó gondozásában. Talán a megjelenés ideje – a pandémia kitörésének éve volt ez – is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a könyv magyar fordítása viszonylag kis visszhangot váltott ki.

A könyv olyan vallásos neveltetésű fiatal felnőttek élettörténeteit mutatja be, akik keresztényként nőttek fel, többségük valamilyen vallási közösség aktív tagja volt, ám felnőtté válásuk során közösségükből kiléptek és vallásos világnézetüket elvetették. Tudományos munkaként tehát a könyv a vallási dekonverzió jelenségének megértéséhez járul hozzá. Több is azonban tudományos munkánál, a puszta megértésen túl egyfajta segítő kézikönyv is akar lenni, amelyet a gyülekezetek tagjaiért aggódó lelkészek és hívek egyaránt hasznosan lapozhatnak, és amely hitoktatók és vallástanárok számára is hasznos lehet.

A könyv négy fejezetből áll. „Az első fejezetben a már nem hivés jelenséget közelítjük meg különböző irányokból. Megmutatjuk, hogy milyen különféle társadalmi területeken tematizálódik valójában, ugyanakkor eltérő különböző nemzetközi diskurzusokat és kutatásokat is felvázolunk, amelyek hasonló kérdéseket járnak körül. (…) A második fejezet alkotja a könyv magvát. Ebben nyolc interjúalanyunk élet- és hittörténetét meséljük el. Itt négy nagy vezérmotívum körvonalazódik a hitvesztés folyamatában. A harmadik fejezetben közelebbről megvizsgáljuk az okokat és a járulékos körülményeket, és rávilágítunk olyan aspektusokra is, mint a hitfejlődés vagy a közösségi élmények. A leírt eredmények alapján a negyedik fejezetben végül azt a kérdést járjuk körül, milyen következtetéseket vonhatnak le az egyházak, a közösségek és az egyes hívők.” (részlet a könyv Bevezetőjéből)

Bár a könyv egésze izgalmas, olvasmányélményként számomra a második fejezetben tetőzött. Mint feljebb idéztük, ebben a részben ismerkedhetünk meg azokkal a tényleges élettörténetekkel, személyes tapasztalatokkal és vívódásokkal, amelyek végül a hittől való elfordulást eredményezték. A dekonverzió történeteinek négy vezérmotívumát, tulajdonképpen négy fő okát azonosítják be a szerzők, melyeket (1) erkölcsi, (2) intellektuális, (3) identitás és (4) istenkapcsolat motívumoknak neveznek el. Ezek tehát a vallástól való elfordulás négy típusát jelentik, amelyeknek minden esetben két-két altípusát is megkülönböztetik.

A hitüktől erkölcsi okokból eltávolodók esetei olyan közösségekben fordulnak elő, amelyek hangsúlyosan törekednek arra, hogy közös értékeik a közösség életében is láthatóvá váljanak, ezért a közösség tagjainak életét szabályozni igyekeznek. E helyzetekben az eltávolodók egyik altípusát, a „korlátozottakét”, azok képezik, akik úgy érzik, a közösség túllépi a számukra még elviselhető kontroll határait. Külön altípust képeznek azok, akiknél ez a korlátozás oly mértékű, hogy lelki sérüléseket is eredményez („sérültek”).

A dekonverziók intellektuális jellegű motivációi esetében a „kétkedők” és „tépelődők” altípusait különböztetik meg. Közös ezekben, hogy a hitben való elbizonytalanodásukat keresztény világnézetüknek a természet- vagy humántudományi világképekkel, ezek valamilyen részleteivel kialakuló konfliktusa, összeegyeztetésének kudarca eredményezi.  Az eltérés a két altípus között abban van, hogy míg a kétkedők ezt a világnézeti válságot csak intellektuális kihívásként élik meg, a tépelődők sokkal inkább személyesen magukra, saját élményeikre is vonatkoztatják.

Az identitással kapcsolatos dekonverziók forgatókönyvében az adott személy élete egy adott pontján arra eszmél, hogy valós identitása már nem egyezik a vallási identitásával. A „kinőttek” altípusa esetében erre a felnőtté válás első szakaszában, a tinédzser- vagy fiatal felnőttkorban kerül sor, amikor a megváltozott, új identitás konfliktusba kerül a gyerekkorban kialakult, „gyerekhitre” épülő vallásos identitással. A személyes identitás vallási vonatkozásai ilyenkor a gyerekhit szintjén maradnak, ennek felismerésekor azonban nem sikerül kialakítani egy új, reflektáltabb vallási identitást, az eredmény pedig a hittől való eltávolodás lesz. A „meghasonlottak” esetében az identitások ütközésére későbbi életszakaszban kerül sor, amikor az egyén már rendelkezik egy tudatos hitvilággal, ám ettől a személyes identitás egésze valamilyen okból kifolyólag eltávolodik, megváltozik, és a két identitást az egyén összeegyeztethetetlennek érzi.

És végül az istenélmény vezérmotívum azok esetében fordul elő, akik hitének meghatározó aspektusa az Istennel való személyes kapcsolat, ám e kapcsolat bajba kerül. A „kiábrándultak” esetében a dekonverzió azért következik be, mert arra vágytak, hogy „istenkapcsolatuk érzelmi szinten és a mindennapi életben is érezhető legyen, ez azonban nem valósult meg számukra.” E kudarc pedig, az emberi kapcsolatokhoz hasonlóan, „szakításhoz” vezetett. És végül „megkínzottaknak” nevezték el azoknak az esetét, akik istenkapcsolata valamilyen csalódás miatt szakadt meg, például megmagyarázhatatlan szenvedés megtapasztalása miatt, aminek következtében a szerető Istenbe vetett hitük fenntarthatatlanná vált.

Kvalitatív kutatásra épített modellről van szó, amelyben viszonylag kis számú eset, mindössze 15 interjú alapján készült ez a tipológia. Ez az esetszám az egyes típusok előfordulási gyakoriságának megbecsülését természetesen nem teszi lehetővé, de fontos támpontokat ad annak a szisztematikus leírásához, hogy a dekonverziók mögött milyen élethelyzetek keresendők.

Fotó: © Koinónia Kiadó

Szerző: Kiss Dénes

2023.09.29.

Vallás és egyház a változó társadalomban - a Valláskutató Intézet konferencia felhívása

Vallás és egyház a változó társadalomban - a Valláskutató Intézet konferencia felhívása

A Valláskutató Intézet vallástudományi konferenciát szervez 2023. december 7-8-án Kolozsváron. 

A konferencia témája a társadalmi változások hatása az egyéni és intézményes vallásosságra. Az utóbbi évtizedek átalakulásai következtében az egyházaknak megváltozott társadalmi környezetben kell ellátni feladatukat, betölteni hivatásukat. A gazdasági és kulturális globalizálódás, a digitalizáció folyamatainak következtében Kelet-Közép-Európában is egy új, posztindusztriális társadalmi rendszer szilárdult meg, melyben az egyházak működésének feltételei és a vallásosság egyéni megélésének körülményei is jelentősen átalakultak. 

A konferenciára olyan előadásokat várunk, amelyek erre a kérdéskörre reflektálnak, azaz a vallási életet és az egyházakat érő társadalmi kihívásokat, illetve az ezekre adott válaszokat járják körül. 

Az előadások mellett kutatási projektek egyéni és csoportos bemutatásával is lehet jelentkezni. Olyan folyamatban levő, vagy közelmúltban befejezett kutatásokat várunk, amelyek eredményeinek, tapasztalatainak összefoglalását a kutatók szeretnék a vallástudományi és egyházi nyilvánosság számára is elérhetővé tenni. Az egy kutatási projekthez tartozó előadások bemutatására, a projekt általános bemutatásával együtt, külön panellekben kerül sor.

A konferencia helyszíne: Kolozsvár, Vallásszabadság Háza

Jelentkezés és az absztraktok beküldési határideje: 2023. szeptember 30.

A jelentkezési űrlapok itt érhetők el:

 jelentkezés egyéni előadással

 jelentkezés projektbemutatásra

Az előadások elfogadása és a program kialakítása: 2023. október 15.

Közelebb hozni a teológiát. Tanulmányok a kolozsvári hittudományi képzés kettős jubileuma tiszteletére - könyvajánló

Közelebb hozni a teológiát. Tanulmányok a kolozsvári hittudományi képzés kettős jubileuma tiszteletére - könyvajánló

[Előszó] E kötetnek a címe – Közelebb hozni a teológiát – megegyezik annak a jubileumi online-szimpóziumnak a mottójával, amelyet 2021. november 12–13 között a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán abból az alkalomból rendeztek meg, hogy ennek a karnak a megalapításával, 25 évvel korábban, 1996-ban tért vissza egyetemi keretek közé a hittudomány erdélyi művelése.

Ennek kezdetei ugyanis visszanyúlnak 1581. május 12-ig, amikor is Báthory István, Erdély fejedelme és a Lengyel-Litván Államszövetség uralkodója királyi alapítólevelével létrehozta a Kolozsvári Jezsuita Kollégiumot. Az Academia Claudiopolitana egyetemi státussal rendelkező intézményként felhatalmazást nyert arra, hogy bakkalaureátusi, magiszteri és doktori egyetemi fokozatokat adhasson ki. Ez a latin tannyelvű felsőoktatási intézmény szerkezetében a bölcsészeti és a teológia karral kezdte meg működését. A koronavírus-járvány körüli hatósági megszorítások miatt a virtuális tér adta kommunikációs lehetőségeket igénybe vevő tudományos szimpózium ennek a 440 évvel ezelőtti történelmi eseménynek is méltó emléket kívánt állítani.

Jelen kötet első öt tanulmánya az említett ünnepi szimpóziumon elhangzott tudományos előadások szövegét adja szerkesztett formában az olvasó kezébe. A kötetben található további hat írás a kolozsvári katolikus teológia kar főállású és társult oktatói egy részének a munkája. A kiadvány utolsó része magába foglalja azokat a köszöntő és köszönő beszédeket, amelyeket az ünnepi esemény díszvendégei tartottak, annak kezdetén vagy végén.

A Közelebb hozni a teológiát szándéka magába foglalja magának az ünneplő és ünnepelt intézménynek, Erdély egyetlen magyar tannyelvű katolikus hittudományi karának a fókuszba helyezését, hiszen egyáltalán nem magától értetődő tény és lehetőség, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetem keretei között a katolikus teológia kar 21 másik fakultás társaságában alkotja azon universitas közösségét, mely jezsuita gyökereit egyre tudatosabban szeme előtt tartva a „traditio et excellentia”, vagyis a „hagyomány és kiválóság” jegyében tölti be ma is küldetését.

Az e kötetben található írások persze a teológiát, mint hittudományt is közelebb kívánják hozni a tisztelt olvasóhoz. A „közelebb” pedig reményeink szerint itt elsősorban abban fog megmutatkozni, hogy az egymástól függetlenül olvasható szövegek továbbgondolásra, egyéni, önálló reflexióra fogják serkenteni az érdeklődő olvasót. Hiszen a teológia egészen általános értelemben hitről szóló reflexió, s mint olyan, egyidős a kereszténységgel. A teológia, mint hittudomány későbbi kialakulása viszont már annak a meggyőződésnek a kifejeződése, hogy a keresztény hittartalmakat minden korban a legmagasabb műveltség gondolati szintjén is elő kell terjeszteni. A vallásos világképpel szemben megfogalmazódó ellenvetések nyomán a modern hittudomány annak fontosságát is fokozatosan felismerte, hogy a keresztény hit igazsága ki kell, hogy állja az emberi ész kritikai vizsgálódását, ha kognitív értelemben fejlődni szeretne. Meggyőződésünk, hogy – ha ez a fejlődés modern tudományelméleti keretek között történik –, a teológia a jövőben is megőrizheti létjogosultságát az egyetemek és a tudományok világában.

Kolozsvár, 2022. szeptember 27-én,

Vik János

dékán

 Borito

A kötet tanulmányai:

ERDŐ PÉTER
A teológiai karok szerepe és jövője a XXI. századi egyetemek világában

TÓTH TAMÁS
A jezsuita vezetésű Collegium Germanicum et Hungaricum növendékei a XVII. századi Magyar Királyságból

GÁBOR CSILLA
Bölcsészet és teológia között: hagyományok, távlatok és három rövid esettanulmány

MARTON JÓZSEF
Márton Áron és a teológiai képzés – krisztushívők és papok részére

ZAMFIR KORINNA
„A szolgálatok sokfélék, de az Úr ugyanaz” (1Kor 12,5)
Szolgálatok a korai egyházban az Újszövetség tükrében

SÁRKÁNY PÉTER
Képzés és kinyilatkoztatás
Romano Guardini Bildung-filozófiája

BODOR ATTILA
A bibliai szövegek identitásformáló ereje egykor és ma

KISS GÁBOR
Közelebb hozni a házassági semmisségi pereket
Szinodalitás és az eljárásjog

CSISZÁR KLÁRA
There is always hope?
Pasztorális teológia az ember átfogó fejlődésének szolgálatában

VIK JÁNOS
Széljegyzetek a teológia mint hittudomány műveléséhez

Szerkesztő: Vik János

A kötet a Jezsuita Kiadó honlapján rendelhető meg: https://jezsuitakiado.hu/termek/kozelebb-hozni-a-teologiat/

„Embernek minden fajtája”. Balázs Ferenc társadalomképe

„Embernek minden fajtája”. Balázs Ferenc társadalomképe

A második évezred fordulóján nagy átrendeződésen ment át tájainkon a világ. A szocialista ipari társadalom helyét egy posztindusztriális társadalom vette át, annak egy Európa peremén lehetséges változata. Nem az első gyökeres átalakulás volt azonban ez erre fele. Legalább ekkora horderejű volt az a változás is, amikor a 19. század végén – a 20. század elején a sok évszázados agrártársadalom bomlani kezdett. A gyárak megjelenése és a velük együtt járó munkás réteg kialakulása egy lassúbb, elhúzódóbb folyamat volt. Élen járt benne néhány elsőként iparosodó térség, köztük Torda városa. A bányaiparával, szeszgyárával és cellulózgyártásával kitűnő város már ekkor a szűkebb hátországára, az aranyosszéki falvakra is hatást gyakorolt. A gazdálkodók számára növekvő élelmiszerpiacot, az árutermelő mezőgazdaság kialakulását eredményezte, a mezőgazdaságban helyüket nem találók számára ingázással elérhető munkalehetőséget teremtett. Mindez a hagyományosan domináns gazdaparaszti réteg meggyengülését, és új, munkás-iparos illetve kertészkedő-piacoló rétegek megjelenését eredményezte. Az első világháború ezt a folyamatot nem állíthatta meg, következménye volt azonban, hogy az első világégést követően az társadalmi átalakulás immár egy másik országban folytatódott.

Ebben az időszakban került a felső-aranyosszéki Mészkőre a világot járt Balázs Ferenc. A törekvéseivel korát jócskán megelőző, magát többek között vidékfejlesztőnek nevező, reformer lelkész a társadalomszerkezeti kérdésekre is érzékeny volt, már csak azért is, mert újonnan érkező papként gyülekezete egészét meg kellett ismernie. A rövid lelkészi pályájának tapasztalatait összefoglaló könyvének „Embernek minden fajtája” című részében a 30-as évek mészkői társadalmának három nagy csoportját, osztályát különbözteti meg. A falvak felső rétegét az idős, jómódú gazdák képezték. Ők a korábbi társadalom rendjének tovább vivői, pozíciójuk folytonosságát a régi világból hozták. Attitűdjeik is innen erednek, „lelki alkatuk a magyar úré”. Egy másik, szintén homogén csoportot a fiatal és középkorú kisebb gazdák alkotnak. Bár alapvetően ők is földművesek, számukra a gazdálkodás már nem nyújt kielégítő jövedelmet, így e mellett a gyárak világát is kipróbálták. Mi több, többségük a háború borzalmait is megtapasztalta, és jártukban-keltükben a kor szellemi áramlataival is találkoztak. Ezek az élmények, együtt az érvényesülésük, anyagi gyarapodásuk korlátjainak megtapasztalásával, elutasítóvá tették őket apáik büszke paraszti világával szemben, és bizalmatlanná az uralkodó osztály egészével és annak mindenféle szervezetével szemben. Fokozta ezt a bizalmatlanságot, hogy fiatal koruknál fogva az urak bármilyen „huncutsága” újra a háború rémségeivel fenyegette őket. És végül körülír Balázs Ferenc egy harmadik, szintén új, de az előzőknél heterogénebb társadalmi csoportot is. Sikeres iparosok, mesterek, kézművesek alkották ezt, akik megtalálták az új, kapitalista rendszer nyújtotta lehetőségeket, akik számára már a versengés természetessé, kívánatossá vált. Presztízsében ez a csoport vetekedett az idős gazdákkal, ám mindaz, amit elért, nem volt annyira kézzel fogható, mint a föld. Innen eredezteti Balázs Ferenc e csoport presztízsfogyasztásba hajló vagyonfelhalmozó törekvését.

Balázs Ferencet kora falvainak társadalomszerkezete nem önmagáért foglalkoztatta. Gyakorlati jelentősége volt számára ennek. A tét az volt, hogy a különböző csoportok milyen módon szólíthatók meg a gyülekezetépítés számára, mennyire vonhatók be a gyülekezeti életbe, mennyire talál bennük partnerekre társadalmi újításai számára. Az idős gazdákban csalódott. Bár kezdetben e csoportból kerültek ki a gyülekezet gerincét alkotók, rendies gondolkodásuk nem tudta elviselni, hogy a demokrata érzületű lelkész az alsóbbrendű osztályokat hozzájuk hasonló elismeréssel, elfogadással kezelte. A feltörekvő iparos-rétegben látta Baláz Ferenc a legnagyobb potenciált, mai kifejezéssel élve a humán tőke ebben a csoportban halmozódott fel leginkább. Versengő szellemük, elismertég iránti vágyuk azonban a velük való együttműködést megnehezítette, és talán a közösség, közügyek iránti elkötelezettségüket sem erősítette. Az egyházi élet működtetésére, és a közösségi élet megújítása számára a lelkész leginkább a munkás-kisgazda rétegben talált segítőkre. A további értelmezés helyett azonban álljon inkább itt az eredeti szöveg.

 

Embernek mindenféle fajtája

(…)

„Legelőször az önálló, idősebb gazdák, büszke szép szál emberek keresték legjobban az összeköttetést velem. Érthető és természetes. Ezt az osztályt nem zavarta meg a gyár és a város; hagyománytisztelő, egyház becsülő. Mészkőn azelőtt a pap is mindig az övék volt, mint a templom, akit ők akartak az lett; barátjuk és jó emberük, házaikban, mezőkön mozgó látogatójuk. Ezt keresték bennem is. Boldog arccal jöttek és lassan maradoztak el. Megérezték, hogy bármennyire akarok is mindenki lenni, az övék nem lehetek, éppen mert mindenkit egyformán akarok megbecsülni. E csoport lelki berendezése a magyar úré, aki mindent megalázónak tart, ami nem föld és nem politika. Ő a kiváltságos osztály, a legfelsőbb réteg, s el is várja, hogy vele úgy bánjanak. Az egyenlő elbánást sértésnek veszi. Amikor a pap esetleg többre tart egy senki gyári munkást, gyakrabban és hosszasabban beszélget el vele, még a keblitanácsba is be akarja választani, a felháborodása nem ismer határt. Barátból – hiszen engem is ők választottak meg előző jóember papjuk hatására – hamar ellenségekké válnak s ezt visszacsinálni sohasem lehet, mert az elszenvedett sértést soha meg nem bocsátják.

A fiatalabb gazdák, akik megjárták a háborút, s mivel még mindig katonakötelesek, nem hajlandók az életből kihullott öregek mindent elnéző, mindent megszépítő mosolyával visszaidézni tapasztalataikat: bizonyos dacos ellenséges érzéssel tekintenek mindenre, ami állam, egyház, vagy bármi beláthatatlan és titokzatos, lényegében a szegény ember ellen irányuló szervezkedés. Közülük sokan járnak a közeli Torda valamelyik gyárába vagy a helyi alabástrombányák egyikébe s kapcsolatuk a városi, ipari munkássággal csak kimélyítette ezt a gyűlöletet, vagy legjobb esetben közönyt. E csoport tagjai nem törődnek azzal, hogy az öregek kit hoznak a faluba papnak. A választásba mégis beleavatkoznak, mert vagy van joguk az egyházban, vagy nincs. De míg az öregek a maguk a módján komolyan tépelődnek, aggodalmaskodnak, hogy a papnak a legjobbat kerítsék, ezek gyakran kortesek baráti szavára, pohár borára ígérik el szavazataikat: legalább ennyi tényleges hasznuk legyen a papválasztásból. Mégis ebből a csoportból támadt a legtöbb igazi barátom, támogatóm, lelkes hívem. Ez is érthető és természetes. Ezek a fiatal, 30-40 éves gazdák részint már az új világban születtek, amelyben önként adódólag több a társas érzés, a közös cselekedet kívánsága, részint pedig megértették a gyárban, a bányában, sőt a piaci hagymacsomók mellett is, hogy a szegény ember, a kisember, a munkás, a bányász, a földművelő csak úgy él meg ha összetart. A gyár is összeszoktatta őket. Míg egyéni munkához szokott öreg apjuk akkor végzi a szántást, vetést, amikor akarja, ők tízen és százan egybeillenek, egymást kiegészítik. Bennük van a legtöbb őszinte és állandó vágy az együttes életmegoldások iránt, csak természetes, hogy mint a delejesség vonzottam őket magamhoz. Haladni vágyó, ember voltukat megbecsülő, személyükben mégis alázatos emberi emberek. Nem kívánnak külön tiszteletet, a papjukat is csak akkor becsülik, ha saját maga és nem a palástja: emberként áll velük szemben vagy mellettük. Az ilyen pap az egyházat is megtudja szerettetni velük, hiszen a földtől ők sem szakadtak el teljesen soha. A legértékesebb csoport, a legmegbízhatóbb, a jövő legszilárdabb alapja.

Van még egy harmadik osztály is a faluban: az iparosság. Ez a legsokszínűbb, a legkülönlegesebb csoport. Hogy valaki boldoguljon ezen a pályán, ahhoz jó adag egyéni kiválóságra, kézügyességre, értelmességre, alkalmazkodóképességre és találékonysága van szüksége. Ez a csoport termeli ki a falu nevezetes embereit, alabástrom faragókat, képesített ácsmestereket, akik egyike a vidék öt-hat templomát építette ácsaival, saját nevelésű mészkői legényekkel minden nevezetes hídépítésnél, tordai építkezésnél ott van. Mozgékonyságuknál, világlátottságuknál és jártasságuknál fogva a téli pihenőben ők az egyleti élet pillérei. A dalárda, a színdarabozás náluk nélkül halott, velük lehet minden téren a legmesszebbre szóló sikereket elérni. De belső gyöngesége is van ennek a csoportnak. Az előrehaladás kulcsa az egyéni siker. A legény magabízó, mert tarisznyájában hordja a mesteri jelvényt, a mester már úr, és méltán, mert érdemeivel verekedte föl magát. Olyan azonban ez a felemelkedés, hogy egy pillanat semmivé teheti. A szárnyak összetörhetnek s akkor földnél is alább hullhat a bátor. Kell tehát valami szilárd és maradandó biztosíték, szép ház, szép ruhák, gépkocsi, hogy a megszerzett előny mindörökre le legyen kötve. S kétségbeesetten kell vigyázni, hogy a megkülönböztetett bánásmód mindig kijárjon. Ezekkel az értékes, mindenre használható emberekkel volt a legkényesebb feladatom. Hamar sértve érzik magukat, mellőzésnek veszik a legszándéktalanabb mozdulatot és akkor megbántott önérzetükkel éppen olyan eredményesen tudnak rombolni. mint alkotni.

Míg az öreg gazdákról tudom, hogy velem tartottak s most ellenem szegődtek, az ifjak pedig ellenem voltak s most kitartóan szeretnek, ez a harmadik csoport mindig velem volt és velem lesz, de sohasem biztos, hogy valóban-e vagy csak külszín szerint. Hiányzik belőlük a második csoport mély társadalmi érzése. Egyéni siker vetette őket föl, egyéni törekvés maradt a vezető ösztönük továbbra is. Minden értékük és tehetségük ellenére az igazi összefogáson alapuló új társadalom csak akkor használhatja őket, ha az élet sorsfordulatai meggyőzik őket az egyénenként külön elért siker ürességéről és csalékony voltáról. Ha a társaikkal való sorsközösséget jobban át tudná érezni, a közös munkát végzetszerűen tudnánk vállalni, az övék volna az elsőség a faluban.”

(…)

Balázs Ferenc, A rög alatt. 1936, Torda. (Mentor Kiadó, 1998, 57-63 oldalak.)