A református népesség főbb jellemzőinek változása a népszámlálási adatok alapján 1992–2021 között
Jelen tanulmánynak kettős célja van. Elemzésemben egyrészt a legutóbbi, 2021. esztendei romániai népszámlálás adatai alapján törekszem bemutatni az ország református népességének főbb jellemzőit. Másrészt arra is kitérek, hogy e népesség fontosabb jellemzői miként alakultak a rendszerváltás óta eltelt három évtized alatt, összevetve azokat az 1992-es népszámlálás adataival. Az elemzés során a református népesség változásának négy vetületére térek ki: 1. az összlélekszám alakulásának, 2. területi megoszlásának, 3. a népesség etnikai összetételének és 4. iskolai végzettségének dinamikájára. Amint az ismeretes, az elemzés során használt népszámlálási adatok kismértékben eltérnek az egyházi nyilvántartások adataitól. Míg az utóbbiak nagyrészt azokat az egyháztagokat tartalmazzák, akik élő kapcsolatban vannak egyházukkal, vagy legalábbis voltak a közelmúltban, addig a népszámlálási adatok azokat is tartalmazzák, akiknek megszakadt a kapcsolatuk egyházukkal, de magukat mégis az illető egyházhoz tartozónak tartják. A két népesség tehát esetünkben sem egyezik meg teljes mértékben, mivel a népszámlálási adatokban megjelenő református népesség nagyobb, mint az egyház által nyilvántartott.
A reformátusok számának időbeli alakulása
A jelenkori Erdély területén élő népesség viszonylag pontos adatai a 19. század második felétől állnak rendelkezésünkre, ugyanis a népszámlálásokat ettől kezdve végezték modern eszközökkel. A felekezeti hovatartozást pedig 1869-ben rögzítették először, amikor 517 344 reformátust számoltak össze (1. ábra). Számuk körülbelül ugyanekkora jelenleg is, ám az időközben eltelt másfél évszázad során jelentős változásokon ment át. Az erdélyi reformátusok lélekszámának alakulása mindig szorosan függött össze az országrész teljes népességének változásával, és még szorosabban az erdélyi magyarság mindenkori lélekszámával. Ezt a megközelítőleg másfél évszázados időszakot két szakaszra bonthatjuk a népesedési folyamatok alapján. Első kétharmada alatt – eltekintve a háborúk okozta kisebb kilengésektől – Erdély népessége jelentősen növekedett, majd az utolsó három évtizedben jelentősen csökkenni kezdett. A növekedés okait a modernizálódó országok esetében szokásos tényezők képezték, mindenekelőtt a falvakat is elérő egészségügyi rendszer kiépítése, amely nagymértékben visszaszorította a csecsemőhalandóságot, a várható élettartamot pedig jelentősen megnövelte. A népességnövekedés e szakaszát, amelyet a demográfusok első demográfiai átmenetnek neveznek, Romániában a népességnövelést célzó, represszív népesedéspolitika hosszabbította meg. Az 1966-ban életbe lépő abortusztilalom, majd az ennek betartását és szigorítását célzó további rendeletek következtében Románia és azon belül Erdély népessége a huszadik század ’80-as éveiben érte el maximumát. E folyamatnak az erdélyi magyarok is részesei, illetve elszenvedő alanyai, így az erdélyi magyarság is ekkor a legnépesebb. Becslések szerint a legtöbb magyar 1982-ben élhetett Romániában, amikor számunk 1 739 000 lehetett.[1] Mivel 1977 és 1992 között nem tartottak népszámlálást, a népszámlálási adatsor szerint a magyar népesség száma 1992-ben volt a legnagyobb: 1 603 923; de a valóságban ekkor már csökkenőben volt, egyrészt a ’80-as években a tiltások ellenére is újra csökkenni kezdő születésszámok, másrészt az ugyancsak ekkor felerősödő kivándorlások miatt.[2] A rendszerváltást követően új társadalomtörténeti korszak kezdődött. A születések száma tovább csökkent, idővel pedig jelentősen felerősödött a kivándorlás. Mivel az országot elhagyó személyek főleg fiatal felnőttek voltak, ez visszahatott a születések számára is, és tovább fokozta az össznépesség elöregedését.[3]
A fent vázolt általános népesedési trendeknek megfelelően Románia református népességének története is két szakaszra bontható. Az 1869-et követő első évtizedben a reformátusok száma kismértékben csökkent: az 1880-as összeíráskor 498 591 reformátust találtak. Ezt követően viszont a számok tartós növekedése kezdődik: a következő évtized alatt 559 505-re nő a számuk, a századfordulóra 631 007-re, 1910-re pedig 694 018-ra. A növekedési trend az impériumváltást követően is folytatódik, mert az 1930-as népszámlálás során 710 706 reformátust találnak, igaz, ez a szám immár az időközben óromániai területekre vándorolt reformátusokat is tartalmazza.[4] A szocialista Romániában végzett két népszámlálás során a vallási hovatartozást nem rögzítették, így a következő adat már a rendszerváltás utáni, 1992-es összeírásból származik: a romániai reformátusok száma e népszámláláskor a legnagyobb: 802 454. Ám mint korábban tisztáztuk, az ezt megelőző évtizedben ennél is nagyobb volt. A rendszerváltással kezdődő új történelmi korszak a reformátusokra nézve is új helyzetet teremt, és az ország lakosságának általános fogyása a reformátusok számának alakulásában is visszaköszön: 2002-ben 701 077 reformátust írnak össze, 2011-ben 600 932-t, 2021-ben pedig
495 433-at.
1. ábra. A reformátusok száma 1869–2021 között
A romániai reformátusok valós száma
A 2011-es és különösen a 2021-es adatokat fenntartásokkal kell kezelnünk, ugyanis az adatgyűjtés módszertana ezek esetében megváltozott a korábbiakhoz képest. A kétezres évek folyamán egy jelentős kétlaki népesség is kialakult a milliós nagyságrendűvé váló migráció következtében. Ez a népesség ugyan román állampolgársággal rendelkezik, de ideje jelentős részét külföldön tölti, így hagyományos módon, személyes megkereséssel nehéz elérni. Emiatt 2011-gyel kezdődően azokat is beemelték a megszámlált személyek körébe, akiket a számlálóbiztosok ugyan nem találtak otthon, de úgy jelentek meg a különböző állami hivatalok nyilvántartásaiban, mint akik a népszámlálást megelőző év folyamán kapcsolatban voltak az adott intézménnyel, azaz ebben az értelemben nem voltak véglegesen kivándorolt személyek, tehát nem szakadtak el teljesen az országtól. A 2021-es népszámlálás során újabb módszertani újításként online is ki lehetett tölteni a népszámlálási adatlapot, és a lakosság jelentős része élt is ezzel a lehetőséggel. Sajnálatos módon mindkét újítás érintette a felekezeti adatokat. A hivatali nyilvántartások adatai nem tartalmazzák ezeket, ugyanis csupán a személyi számba foglalt adatokra korlátozódnak: az egyén nemére, születési dátumára és lakhelyére. Az online kitöltés során két oka is volt annak, hogy ezek az adatok ismeretlenek maradtak; egyrészt mert megadásuk nem volt kötelező, aminek következtében sokan nem válaszolták meg; másrészt – és ez volt a gyakoribb – különböző technikai okokból ez a kérdés (együtt a nemzetiségre vonatkozóval) sok esetben nem jelent meg a kitöltő személy képernyőjén, s így az ő tudta nélkül maradtak megválaszo-latlanul. Az eredmény az lett, hogy 2011-ben megközelítőleg 1 millió, 2021-ben pedig 2,65 millió személynek nem ismert a felekezeti hovatartozása.
E kategória megjelenése különösen a hosszú távú folyamatokra vonatkozóan nehezíti meg a népszámlálás eredményeinek értelmezését. Viszont dolgunkat kissé megkönnyíti, hogy a vallásossággal kapcsolatos reprezentatív kutatások eredményei egybecsengően azt mutatják, hogy a felekezeti kötődés továbbra is általános Romániában, ugyanis a ténylegesen felekezet nélküliek a teljes lakosság egy százalékánál is kevesebben vannak. Ha pedig ez így van, akkor ez azt jelenti, hogy az ismeretlen felekezetűként recenzáltak is tartoznak valamilyen egyházhoz. Amenmyiben élünk ezzel a feltételezéssel, további kérdésként merül fel, hogy miként oszlik meg e kategória a különböző felekezetek között. Ebben a tekintetben azokra az elemzésekre támaszkodhatunk, amelyek az ismeretlen nemzetiségűek és felekezetűek kategóriáját (a kettő szinte teljes mértékben átfedi egymást) területi megoszlás alapján vizsgálták. Ezek az elemzések arra az eredményre jutottak, hogy a két és fél milliós ismeretlen nemzetiségű csoporton belül körülbelül 103 634 magyar van, azaz a teljes magyar lakosság így becsült száma 1 105 785.[5] Ezt a becslést elfogadva a reformátusok valószínű száma is kiszámolható. A nemzetiségükről nyilatkozó magyarok körében a reformátusok aránya 49,4 százalék, ugyanezzel az aránnyal számolva az ismeretlen felekezetű, de valószínűleg magyar 103 634 személyből 50 825 lehet református. Emellett a nem magyar nemzetiségűek körében is vannak reformátusok. Azok körében, akik erről nyilatkoztak a reformátusok aránya 0,23 százalék, ugyanezzel az aránnyal számolva az ismeretlen felekezetű, nem magyar nemzetiségűek körében még további 5951 személy lehet református. Ezeket a számokat összegezve a református felekezeti kötődésű személyek összességének száma 2021-ben 552 209 lehetett, vagyis nagyjából 50 000-rel több, mint ahány a hivatalosan közölt adatokban szerepel. Hasonlóképpen a reformátusok valós száma 2011-ben is nagyobb volt, mint a hivatalosan kö-zölt szám, ugyanezzel az eljárással becsülve 2011-ben 631 115 református sze-mély élhetett Romániában. E két becsült értéket az 1. ábrán világosszürke hasábbal ábrázoltuk.
A reformátusok arányának változása Erdély, illetve Románia területén
Erdély népességének növekedése vagy csökkenése érthető módon meghatá-rozza az egyes felekezetek híveinek számát. A népesség változása azonban nem jár feltétlenül együtt a felekezetek közötti arányok megváltozásával. A népesség megoszlása a különböző felekezetek között csak azon esetben változik meg, ha a felekezetek természetes szaporulatában eltérés van, akár a modernizációs hatások eltérése miatt (pl. valamely felekezet tagsága eltérő modernizáltságú ré-gióban koncentrálódik), akár a gyerekvállalással kapcsolatos vallási tanítások sajátosságai miatt.
Az alábbi táblázat első részében Erdélyre szűkítve láthatjuk a magyar és a református népesség számának, valamint a reformátusok arányának első világháború előtti korszakra vonatkozó adatait. Mint láthatjuk, a kiegyezéstől 1910-ig növekszik a reformátusok száma, miközben az arányuk, kismértékben ugyan, de folyamatosan csökken. 1869-ben a korabeli Erdély területén (beleértve ebbe a Partiumot és Bánságot is, azaz a ma Romániához tartozó, Erdélynek nevezett területet értve rajta) 517 344 református élt, akik Erdély népességének 12,3 százalékát, az erdélyi magyaroknak pedig 49,16 százalékát képezték. A háború kitöréséig a reformátusok száma 694 018-ra növekedett, arányuk viszont 41,96 százalékra csökkent. Ez a csökkenés csak úgy következhetett be, hogy közben a reformátusokénál is gyorsabb ütemben növekedett a velük együtt élő más egy-házak tagsága, azonban a jelenség magyarázatát nem ismerjük.
Az 1930-as népszámlálás adatait módszertani okokból itt most nem értelmezzük (megyei bontásban az adatok nem érhetők el, az ország összterülete pedig jelentősen eltér a maitól), a szocialista korszak népszámlálásaiban pedig nem kérdeztek rá a felekezeti hovatartozásra, így csak 1992-től tudjuk újra követni az arányok alakulását. Ezekből az adatokból azt láthatjuk, hogy a rendszerváltást követő három évtized alatt a reformátusok aránya gyakorlatilag nem változott az ország magyar lakosságán belül: 1992-ben és 2021-ben a romániai magyaroknak egyaránt 49,4 százaléka volt református.
A református népesség területi megoszlása és ennek változásai
A népszámlálási adatokból a református népesség területi megoszlását illetően is érdekes információk olvashatók ki. Következő táblázatunk első két oszlopában azon reformátusok megyénkénti száma látható 1991-ből és 2021-ből, akik felekezeti hovatartozásukról is nyilatkoztak. A valóságnak megfelően tehát a 2021-es számok ennél átlagosan tíz százalékkal magasabbak, azonban e többlet megyék közötti megoszlására vonatkozóan nincsenek eligazító adataink. A táblázat harmadik oszlopában a két népszámlálás közötti változás látható abszolút számokban, amely immár nem meglepő módon negatív minden esetben. A negyedik oszlopban azt látjuk, hogy a három évtized alatt az adott megye református népessége az 1991-es kiinduló helyzet hány százalékára csökkent, az ötödik és hatodik oszlopokban pedig azt, hogy az ország református népessége miként oszlott meg százalékarányosan a megyék között 1991-ben, illetve 2021-ben. A református népesség területi megoszlását illetően az lehet a legfontosabb megállapításunk, hogy az erdélyi reformátusok legnagyobb számbeli koncentrációját Maros megyében találjuk, mert jelenleg itt él az összes romániai reformátusok majdnem egynegyede, 23,1 százaléka. Maros megyén kívül további négy megye emelkedik ki a reformátusok nagy számával. Csökkenő sorrendben Bihar (16,1%), Kovászna (12,2%), Kolozs (11,6%) és Szatmár (10,3%) megye következik utána. A felsorolt öt megyében a romániai reformátusok megközelítőleg háromnegyede él, összesen 73,2 százaléka. Szilágy megyében a reformátusok 6,9 százaléka él, Hargita megyében pedig 6,6 százaléka. A fennmaradó 13,3 százalékból 0,4 az ország Kárpátokon túli területein él, a többi a hét délerdélyi és bánsági településeken, illetve Beszterce és Máramaros megyében.
A reformátusok területi megoszlásában az elmúlt három évtized alatt lassú átrendeződés figyelhető meg, amelynek fő oka a népességfogyás eltérő mértéke a különböző régiókban. Amint a táblázat negyedik oszlopából kiolvasható, a tömbterületeken élő reformátusok kevésbé fogytak, mint a szórványban élők: legkisebb mértékben Kovászna és Hargita megye református lakossága csökkent, ezeknek református népessége mindössze egynegyedével fogyott. A részben szintén Székelyföldhöz tartozó Maros megye, valamint a partiumi Bihar és Szatmár me-gyék esetében a fogyás már megközelítőleg egyharmadnyi (34–37 százalék közötti), míg az összes többi megyében a csökkenés ennél nagyobb mértékű. Az adatokból világosan látható, hogy minél kisebb a református népesség, annál nehezebben valósul meg annak reprodukciója. Fájdalmas kivételt képez Kolozs megye, amelynek református népessége a harmadik legnagyobb kiinduló szám mellett is majdnem a felére csökkent: míg 1992-ben 103 837 református élt a megyében, 2021-ben már csupán 57 248 személy rögzítettek, ami a kiinduló szám 55 százalékának felel meg. Ez a kivételesen nagy fogyás, amelynek magyarázata külön elemzést érdemelne meg, a reformátusok területi megoszlásában bekövet-kezett változás legfontosabb eleme, amely együtt a Kovászna megyei reformátusok részarányának növekedésével a népesség súlypontjának eltolódását eredményezte Székelyföld felé. Az alábbi táblázatban régiók szerinti csoportosításban jelenítettük meg a százalékos megoszlást, amennyire ezt az adatok megyék szerinti csoportosítása lehetővé tette. Mint látható, a vizsgált időszakban a székelyföldi megyékben élő reformátusok részaránya 4,6 százalékkal nőtt, a partiumiaké 1,5 százalékkal. Az érem másik oldalaként pedig a Kolozs megyei reformátusok részaránya 1,4 százalékkal csökkent, a szórványé pedig 4,7 százalékkal.
Valamely népesség térbeli jellemzői közé tartozik az is, hogy miként oszlik meg a különböző településtípusok között. A rendszerváltás utáni három évtizedben e téren is jelentős változás ment végbe. Míg közvetlenül a rendszerváltás után a városi reformátusok képeztek többséget, mára a többség falun él. Amint az a következő táblázatból látszik, 1992-ben a reformátusok 54,7%-a élt városon, 2002-ben 51,2%, 2011-ben 50,5%, 2021-ben pedig már csak 47%. Bár az utóbbi két adat pontosságában az ismeretlen felekezetűek nagy száma miatt kételkedhetünk, a számokból az látszik, hogy folyamatos, trendszerű változásról van szó. Hátterében a magyar népesség egészének vidékiesedése áll, aminek oka elsősorban a kivándorlás, amely a városokat jobban érinti. A magyarok által nagyobb számban lakott, népességüket jobban megtartó tömbterületek pedig városokban szegényebbek, ami tovább növeli a falusi lakhelyűek arányának növekedését. Bár elemzésünknek nem képezi tárgyát, érdemes megemlíteni, hogy e vidékiesedésnek fontos társadalmi következményei vannak. Egyrészt segíti a vallásosság magasabb szinten maradását, mivel a falusiak általában vallásosabbak, másrészt viszont a református népesség Románián belüli társadalmi-gazdasági helyzetének a gyengülését jelenti, ugyanis a falun élők összességükben kevésbé iskolázottak, és anyagi helyzetük is gyengébb.
A romániai reformátusok nemzetiségi összetétele
A református egyház magyar egyházként határozza meg önmagát, ez azonban nem jelenti azt, hogy hívei között ne lennének más nemzetiségűek is. Közvetlenül a rendszerváltás után a reformátusok 4,6 százaléka volt nem magyar nemzetiségű, megközelítőleg 30 000 személy. Ennek zömét románok (2%) és romák (2,2%) alkották, de a német nemzetiségűek is egy nem elhanyagolható, 2792 fős csoportot képeztek. Mára a német reformátusok gyakorlatilag elfogytak, a románok aránya pedig 5,8 százalékra növekedett. Emögött tényleges, számbeli növekedés is áll: az 1992-es 16 140-hez képest számuk 28 472-re növekedett. Más a helyzet a romák esetében, akiknek száma csökkent, de ez a csökkenés kisebb mértékű volt, mint a teljes reformátusság esetében, így a romák aránya enyhén nőtt. Esetükben ez utóbbi, romákra vonatkozó számokat két okból kifolyólag is fenntartásokkal kell kezelnünk. Egyrészt azért, mert a roma identitás más erdélyi etnikai identitásokhoz képest kontextusfüggőbb. Így sokan, akik a mindennapokban romának tekintik magukat, a népszámlálás hivatalos kontextusában magyarnak vagy románnak deklarálják magukat, a református romák feltételezhetően inkább magyarnak. Másrészt azért is, mert a népszámlálás konkrét megvalósulásáról tudjuk, hogy a romák, különösen a szegregált romatelepeken élők nagyobb arányban kerültek az ismeretlen nemzetiségűek és felekezetűek kategóriájába. (A számlálóbiztosok e helyekre gyakran nem mentek ki, az online kitöltés feltéte-lei pedig kevésbé adottak a roma háztartásokban). Így okkal feltételezhetjük, hogy a református, magyar anyanyelvű romák száma ennél nagyobb. Ezzel együtt a romák arányának csökkenése valós, aminek egyik oka az, hogy az utóbbi évtizedekben a romák nagy számban a neoprotestáns egyházak fele fordultak, s miközben csökkent a számuk a református egyházban, jelentősen nőtt meg a baptista, adventista és különösen a pünkösdi egyházban. E folyamat okaival számos elemzés foglalkozik, ezekre azonban nem térhetünk ki jelen írás keretei között.[6]
Az iskolai végzettség sajátosságai
Végül a református népesség iskolai végzettségére térünk ki. Az alábbi 2. ábrán az ország teljes népessége mellett ábrázoltuk a reformátusokat iskolai végzettség szerinti kategóriákban. Mint látható, a reformátusok aránya a középfokú végzettségi kategóriákban haladja meg az országos arányokat, különösen a szak- és inasiskolai végzettségűek tekintetében, akik aránya a reformátusok körében 19,2 százalék az országos 16,8 százalékhoz képest, de a líceumot végzett reformátusok aránya is magasabb az országosnál 1,2 százalékkal. Ezzel szemben a felsőfokú végzettségűek esetében megközelítőleg 4 százaléknyi lemaradást látunk az országos átlagértékhez képest. A reformátusok 12,6 százaléka rendelkezik egyetemi diplomával az országos 16,4 százalékos arányhoz képest. Ez a lemaradás, a vidékiek arányának növekedéséhez hasonlóan a teljes romániai magyarság szintjén zajló pozícióvesztési folyamattal magyarázható.
Több szociológiai elemzés is kimutatta, hogy Erdély Romániába történő integrálását követően a magyar népességnek az ország társadalomszerkezetén belüli folyamatos háttérbe szorítása zajlott. Míg a két világháború alatt Erdélyben a városi középosztály főleg magyar és német volt, száz év alatt a román etnopolitikai törekvések elérték azt, hogy a rendszerváltást követő időszakban a magyarok immár alulreprezentáltak a legmagasabb státuszú társadalmi rétegekben, azaz a legmagasabb iskolázottságúak országos arányuknál kisebb arányban vannak jelen a legnagyobb jövedelműek kategóriáiban, akárcsak a legmagasabb presztízsű foglalkozási csoportokban. Ugyanakkor ez a marginalizáció egyelőre nem következett be a társadalomszerkezet legalsóbb rétegeiben: ezekben a magyarok egyelőre nem felülreprezentáltak, tehát országos arányuknál szintén kisebb arányban vannak jelen. Mindez azzal jár, hogy a magyarok a középrétegekben felülreprezentáltak. Ezt látjuk a magyar népesség felét alkotó reformátusok esetében is: a szakiskolai, líceumi és posztlíceális végzettségűek aránya magasabb az országosnál, míg a felsőfokú és a legalacsonyabb végzettségi kategóriák esetében alacsonyabb.[7]
Következtetések
Elemzésemben a népszámlálási adatokból kiindulva igyekeztem statisztikai képet vázolni a Románia jelenlegi református népességéről, valamint megragadni a legutóbbi három évtizedben zajló változás néhány aspektusát. Az elemzésből a következő következtetések vonhatók le:
- A reformátusok lélekszáma az elmúlt három évtizedben a magyar népesség trendjeinek megfelelően alakult: a rendszerváltás után rögzített, történetének legmagasabb számához mérten három évtized alatt 61,7 százalékára csökkent. 2021-ben a felekezetükről nyilatkozók körében a reformátusok száma 495 433 volt, a valós számuk 552 209 lehetett.
- A magyar népességen belül a reformátusok aránya az utóbbi harminc évben változatlan, ami egyúttal azt is jelzi, hogy a magyar népességen belül nem történtek érdembeli vallási/felekezeti átrendeződések.
- Változott viszont a reformátusok területi megoszlása. Annak következtében, hogy a tömb- és a szórványterületek református lakosai eltérő mértékben fogytak, a református népesség arányaiban egyre inkább a tömbterületekre koncentrálódik. A három évtized alatt legerősebben Kovászna megye súlya nőtt. Ezzel szemben a Kolozs megyei aránytalanul magas fogyás következtében ez a terület sokat veszített korábbi súlyából.
- A magyar népességben zajló változásnak megfelelően a reformátusok körében is nő a falun élők aránya, így a népesség egyre inkább vidékiesedik.
- A nem magyar nemzetiségűek aránya konstans módon nő. Bár e növekedés arányaiban nem tűnik jelentősnek, az abszolút számokat nézve a nem magyar reformátusok száma jelentős, meghaladja a 40 000-et, azaz megközelíti a szórványban élő magyar reformátusokét. Ez a növekedés a román reformátusok gyarapodásának köszönhető, és úgy tűnik, hogy az elmúlt három évtizedben az egyház jelentős számban vesztette el a református romákat.
- Iskolai végzettség tekintetében a magyar népességnek az ország társadalomszerkezetén belüli pozícióvesztése tükröződik. Az ország teljes népességéhez képest megnövekedett a lemaradás a legmagasabb végzettségűek kategóriájában. A különbség a középfokú végzettségűek körében kompenzálódik, ahol a magyarok az országosnál nagyobb arányban vannak jelen.
Elemzésünkből levonható egy másik következtetés is. A népszámlálási adatok növekvő megbízhatatlansága egyre jelentősebb korlátokat szab az ilyen típusú elemzéseknek. A hagyományos népszámlálások kivitelezésének fokozódó nehézségei valószínűleg az ilyen módszerrel végzett népszámlálás megszűnését eredményezik. Ezt az valószínűsíti, hogy számos európai országban már nem végeznek ilyen hagyományos népszámlálást. Könnyen megtörténhet tehát, hogy ez volt az utolsó olyan népszámlálás, amelyen még kísérlet történt a felekezeti adatok rögzítésére. Ezek a kilátások felértékelik a belső egyházi adatgyűjtés fontosságát, hisz a jövőben ez utóbbiak válhatnak az egyházra való statisztikai rálátás egyetlen forrásává.
Felhasznált irodalom
Bebbington, David William: Evangelicalism in Modern Britain: A History from the 1730s to the 1980s. Unwin Hyman, London 1989.
Fosztó László: A megtérés kommunikációja: gondolatok a vallási változásról pünkösdiz-musra tért romák kapcsán. In: Erdélyi Társadalom, 5. (2007/1), 23–49.
Horváth István: Az 1989 (előtti és) utáni Romániából kiinduló migrációs folyamatok. In: Erdélyi Társadalom, 21. (2023/2), 43–62.
Kiss Dénes: A pünkösdizmus szerepe a magyarhermányi romák közösségi életében. In: uő: „Nekünk csak ez van.” Vallás és egyházak a rendszerváltás utáni Erdélyben. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – EXIT Kiadó, Kolozsvár 2020, 158–176.
Kiss Tamás: Adminisztratív tekintet. Az erdélyi magyar demográfiai diskurzus összehasonlító elem-zéséhez. Az erdélyi magyar népesség statisztikai konstrukciójáról. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár 2010.
Kiss Tamás: Etnikai rétegződési rendszer Erdélyben és Romániában. A magyarok társa-dalmi pozíciói. In: REGIO, 22. (2014/2), 187–245.
Negruţi, Ec. Sorin: Evoluţia structurii confesionale din România de la 1859 până în prezent. In: Revista Română de Statistică – Supliment (2014/6), (31–38) 35.
Peti Lehel „Krisztus ajándéka van bennünk”. Pünkösdizmus moldvai román, roma és csángó közösségekben. Vallásantropológiai tanulmányok Közép-Kelet-Európából 9. Balassi Kiadó, Budapest – Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár 2020.
Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. I. Kovászna, Hargita és Maros megye. Népszámlálási adatok 1850–1992 között. Pro-Print, Csíkszereda 1998.
Veres Valér: Az erdélyi magyarok demográfiai változásainak három évtizede: fókuszban a természetes népmozgalom és az elöregedés. In: Erdélyi Társadalom, 21. (2023/2), 9–42.
Felhasznált adatforrások:
Institutul Național de Statistică: Recensământul general al populaţiei şi al locuinţelor din România în anul 1992. Rezultate recensământ 1999. https://www.recensamantromania.ro/rezultate-recensamant-1992/ (2025. szept. 1)
Institutul Național de Statistică: Recensământul populaţiei şi al locuinţelor din România, la 1 decembrie 2021. https://www.recensamantromania.ro/rezultate-rpl-2021/rezultate-definitive/ (2025. szept. 1.).
Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. Népszámlálási adatok 1850-2002 között.
https://kia.hu/kiakonyvtar/konyvtar/erdely/erd2002.htm (2025.szept.1)
[1] A romániai magyarok számának alakulásáról ld. Kiss Tamás: Adminisztratív tekintet. Az erdélyi magyar demográfiai diskurzus összehasonlító elemzéséhez. Az erdélyi magyar népesség statisztikai konstrukciójáról. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár 2010.
[2] A természetes szaporulat alakulásáról ld. Veres Valér: Az erdélyi magyarok demográfiai változásainak három évtizede: fókuszban a természetes népmozgalom és az elöregedés. In: Erdélyi Társadalom, 21. (2023/2), 9–42.
[3] A migrációs folyamatok történetéről ld. Horváth István: Az 1989 (előtti és) utáni Romániából kiinduló migrációs folyamatok. In: Erdélyi Társadalom, 21. (2023/2), 43–62.
[4] Negruţi, Ec. Sorin: Evoluţia structurii confesionale din România de la 1859 până în prezent. In: Revista Română de Statistică – Supliment (2014/6), (31–38) 35.
[5] Veres Valér becslési módszere azon alapul, hogy ismerjük, miként oszlanak meg az ismeretlen nemzetiségű emberek a megyék között, és azokon belül a különböző településtípusok (város, falu) között. Ezután az ismert nemzetiségűek körében talált arányokat rávetíti ezekre az adatokra. Végül a megyénként kapott eredményeket összesíti, és így számolja ki az országos számokat. E számítás szerint országos szinten az ismeretlen nemzetiségűek körülbelül 4%-a magyar, szám szerint 103 634. Ld. Veres Valér már hivatkozott tanulmányát.
[6] A neoprotestáns egyházak romák közötti sikeres evangelizációjának kérdésével több erdélyi szerző is foglalkozik. Fosztó László egy kalotaszegi falu roma közösségében elemezte a megtéréseket: Fosztó László: A megtérés kommunikációja: gondolatok a vallási változásról pünkösdizmusra tért romák kapcsán. In: Erdélyi Társadalom, 5. (2007/1), 23–49. Peti Lehel moldvai roma közösségekben vizsgálta a jelenséget: Peti Lehel „Krisztus ajándéka van bennünk”. Pünkösdizmus moldvai román, roma és csángó közösségekben. Vallásantropológiai tanulmányok Közép-Kelet-Európából 9. Balassi Kiadó, Budapest – Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár 2020. Jelen tanulmány szerzője pedig a magyarhermányi roma közösségről írt elemzést: Kiss Dénes: A pünkösdizmus szerepe a magyarhermányi romák közösségi életében. In: uő: „Nekünk csak ez van.” Vallás és egyházak a rendszerváltás utáni Erdélyben. Nemzeti Kisebbségkutató Intézet – EXIT Kiadó, Kolozsvár 2020, 158–176.
[7] Kiss Tamás egy részletes elemzésben népszámlálási és survey adatok alapján mutatja be, hogyan változott a magyarok társadalmi helyzete a rétegződés különböző dimenzióiban: az iskolai végzettség, a településhierarchia, a jövedelmek és a foglalkozási pozíciók terén. E dimenziók mindegyikében, bár korábban előnyös helyzetben voltak, mára hátrányba kerültek. Az elemzés több tényezővel magyarázza ezt a társadalmi marginalizációt: a tudatos állami etnopolitikák sikerével; a kivándorlás szelektív jellegével (a magasabb rétegek nagyobb részvételével); az aszszimiláció szelektív jellegével (a vegyes házasságok gyakoribbak a magasabb rétegekben, ami erősebb asszimilációt eredményez a következő generációban); valamint azzal, hogy a magyar tömb-vidékek többnyire gazdaságilag periférikus térségekben találhatók, miközben éppen ezek a tömb-vidékek bizonyulnak a legeredményesebbnek az etnikai reprodukció terén. Részletesen ld. Kiss Tamás: Etnikai rétegződési rendszer Erdélyben és Romániában. A magyarok társadalmi pozíciói. In: REGIO, 22. (2014/2), 187–245.
A tanulmány "Reformátusok Romániában a népszámlálási adatokban. A református népesség főbb jellemzőinek változása a népszámlálási adatok alapján 1992–2021 között" címmel megjelent a Református Szemle 2025/118.4 számában.