A pünkösdizmus kialakulása, főbb jellemzői és globális elterjedése
A pünkösdi mozgalom gyökereit egyesek a 18. századi metodizmusra vezetik vissza (Anderson 1997), a legtöbb forrás azonban Charles Fox Parhamot és William Seymourt tekinti alapítóknak (Hollenweger 1997). Parham, akinek a pünkösdizmus legfontosabb alaptételei tulajdoníthatók, metodista pap volt. A mozgalom később fontossá váló jellemzőinek kialakulása azonban inkább Seymour nevéhez köthető (Hollenweger 1997). Utóbbi rabszolgacsalád leszármazottja volt, aki Parhamot hallgatva prédikátorrá vált, majd 1906-ban papként Los Angelesbe került szolgálatba, ahol azonban nyelveken szólása miatt kitiltották templomából. Híveinek egy csoportja követte őt, velük egy raktárépületben alapította meg az első pünkösdista kongregációnak tekinthető Apostolic Faith Mission közösséget. A pünkösdizmus, mint vallási mozgalom, Azuza Street Revival néven e közösségből terjedt szét világszerte (Anderson 1997).
A pünkösdi vallásosság és mozgalom jellemzői
A mozgalom jellemzőire nézve meghatározónak bizonyult, hogy magán viseli az afro-amerikai szellemiség elemeit. Ilyen afrikanizmusmaradványok („survivals of Africanism”) Anderson szerint az orális liturgia; a narratív teológia és tanúságtétel; a teljes közösség maximális részvétele az istentiszteletben és szolgálatban; a látomások és álmok bevonása a nyilvános istentiszteletbe; a sajátos test és lélek közötti viszony, amely leginkább az ima általi gyógyításban fejeződik ki; a ritmikus tapsolás és a közösség antifónikus részvétele az istentiszteletekben; az istenközelség megélése a gyülekezeti alkalmakon, valamint az alámerülés általi keresztség (Anderson 1997). Ezek a gyökerek feltehetően hozzájárultak a mozgalom kivételesen nagy sikeréhez napjaink harmadik világában.
A vallássá szerveződő pünkösdizmus jellemzőit a doktrínák, vallási élmény, vallásgyakorlat és szerveződés dimenziói mentén összegezve (McGuire 1992), a következők állapíthatók meg:
1. A tanok tekintetében a pünkösdizmus megkülönböztető sajátossága az a hit, hogy a Szentlélek ajándékainak megtapasztalása nem korlátozódott az apostolok korára. Ezek nemcsak hogy napjainkban is megtapasztalhatók, hanem „a hívő élet és szolgálat számára elmaradhatatlanul szükséges a Szentlélekkel való töltekezés. Isten ígérete szerint a szentlélekkeresztséget minden hívő minden időben elnyerheti. A szentlélekkeresztség megtapasztalható és jelek által felismerhető.” Ebből fakadóan a pünkösdizmus követői hisznek a nyelveken szólásban, amelyet a szentlélekkeresztség legfőbb jelének tekintenek (Horváth 1995a: 34–36).
2. A vallási élmény tekintetében a pünkösdizmus más keresztény vallásoktól leginkább a vallási élmény fokozott jelenléte révén különbözik. A közösség keretében megélt személyes (isten)élmény, a nyelveken beszélés, az intenzív imaalkalmak mind olyan sajátosságok, amelyek az élményt gyakoribbá teszik az átlagos protestantizmushoz és katolicizmushoz képest. Ugyancsak az élmény jelleget fokozza az érzelmek nagyfokú kinyilvánítása is (Wilson 1992).
3. A vallási élmény fokozott és széles körű jelenléte következményekkel jár a rítusokra és a szervezeti aspektusokra nézve is. Amint Wilson fogalmaz, „e mozgalmak szubjektivizmusa és elkötelezettsége az emocionálisan felkavaró vallási élmény iránt korlátokat szab a tevékenységek rutinizálási és szervezési lehetőségének” (Wilson 1992). Az eredmény a liturgikus alkalmaknak az átlagos keresztény egyházakhoz képest alacsonyabb ritualizáltsági foka.
4. Szerveződése tekintetében a mozgalom jellegzetessége, hogy követői nagyszámú egyházba tömörülnek. Ezek közül az észak-amerikaiak a legnagyobb tagságúak, közülük legjelentősebbek az Assemblies of God, a Church of God in Christ, a New Testament Church, Church of God (Cleveland), Pentecostal Assemblies of the World (Poloma 2000). Az egyes pünkösdi egyházakra leginkább a kongregacionális típusú egyházszervezet jellemző. „Hálószerű szervezet, amelyet személyes, szervezeti és ideológiai kapcsolatok változatos hálózatai kapcsolnak össze, (…) egy többsejtű organizmushoz hasonlítható, amely, akárcsak az élet, nem elnyomható.”[1] (Poloma 2000, Gerloff 1999 nyomán) A helyi közösségek autonómiája tehát nagy, együtt inkább szövetséget alkotnak, mint hierarchikus struktúrájú egyházszervezetet. Ebből kifolyólag az egyes közösségek igen könnyen önállósodhatnak, és külön egyházat képezhetnek.
Globális elterjedés
A 20. század folyamán az Azuza Street-i ébredést több egymás utáni ébredési hullám követte.[2] Ezek eredményeként a pünkösdiek száma folyamatosan nőtt, mind az Egyesült Államokban, mind azon kívül. Andersen rámutat, hogy a kezdeti külföldi misszió sikeréhez hozzájárult az a meggyőződés, hogy a nyelveken szólás képessége megkönnyíti az idegen nyelvű közegben a missziót (Anderson 1997). A pünkösdi közösségek tagságának növekedése a 20. század második felében különösen felgyorsult. E hirtelen növekedés részben a mozgalomnak a katolikus egyházba, valamint a régebbi protestáns egyházakba való behatolásával magyarázható. A más egyházakon belüli pünkösdizmus megnevezésére (a független pünkösdi egyházaktól való megkülönböztetés céljából) a szakirodalom a „karizmatikus mozgalom” kifejezést használja (Harrison 1978). E fogalmi tisztázás különösen fontossá válik a pünkösdizmus követőinek számbeli becslésekor, mivel a legtöbb becslés a karizmatikus megújulási mozgalmak tagságát is tartalmazza. A jelzett definíciós problémák miatt a mozgalomhoz tartozók számbeli becslése nem egyszerű, ám a becslések kivétel nélkül gyors növekedést jeleznek. Az egyik leggyakrabban idézett statisztika szerint a pünkösdiek, karizmatikusok és neokarizmatikusok együttes számát 2002-ben 525 millióra, 2007-ben 602 millióra becsülték (Barret–Johnson 2007). E szerint tehát napjaink keresztényeinek közel egynegyede pünkösdista, vagyis a pünkösdi mozgalom globálisan a második legnagyobb „keresztény erővé” vált, amely „Luther óta a legnagyobb keresztény reformmozgalom” (Kamarás 2001).
A pünkösdizmusnak a 20. század második felében zajló expanzióját területileg vizsgálva megállapítható, hogy az elsősorban Dél-Amerika, Kelet-Ázsia és Közép-Afrika társadalmaira jellemző. Míg az USA-ban és Nyugat-Európában a mozgalom növekedési üteme mára jelentősen csökkent, a harmadik világ országaiban a növekedés tovább tart (Hocken 2004: 206). Bár a pünkösdizmus ma elsősorban Európán kívüli jelenségnek tekinthető, a mozgalom már kialakulásának kezdetétől fogva Európában is jelen volt. Itt azonban sikere kisebb volt, egy nyugat-európai rövid növekedési korszak után hanyatlani kezdett (Hocken 2004: 206). Jelentősebb tagsága a mozgalomnak néhány dél-európai országban, valamint Romániában van. Statisztikai adatok a mozgalom európai jelenlétéről is meglehetősen nehezen találhatók,[3] ám a fellelhető adatok alapján a legtöbb európai országban a pünkösdi közösségek tagsága 50 000–100 000 között mozog. Amennyiben e becslések nem tévednek, kijelenthető, hogy napjaink Európájában a pünkösdi vallásosság egyik leglátványosabb expanziója Romániában zajlik. 2011-ben több mint 350 000-en vallották magukat pünkösdistának, ami több, mint a volt szocialista országok pünkösdi népessége együttvéve.
A pünkösdizmus Romániában
Romániában a pünkösdizmus a 20. század húszas éveiben jelent meg, az ország nyugati határvidékének falvaiban. A formálódó közösségek szoros kapcsolatban álltak egyesült államokbeli román pünkösdi közösségekkel, mindenekelőtt az Assemblies of Goddal. Az első román pünkösdisták vidéki baptista közösségekből tértek át. Néhány év alatt számos közösség alakult, 1928-ban pedig sor került az állami elismerés megszerzésének első kísérletére. Ennek érdekében a gyülekezetek egy része szövetséget hozott létre, Biserica lui Dumnezeu Apostolica vallási egyesület (BDAP) néven, az elismertség megszerzése azonban nem sikerült.
A pünkösdi közösségek száma közben tovább nőtt, a folyamatot különböző missziós programok is előmozdították. 1931-ben szakadás következett be, a már létező Biserica lui Dumnezeu Apostolica mellett egy újabb egyesület, az Asociația Creștinilor Botezați cu Duhul Sfânt (CBDS) is megalakult. A szakadás fő okaként a régi egyesület túl konzervatív volta jelölhető meg, mindenekelőtt az, hogy a szentlélekkeresztséget nem ismerte el a nyelveken szólás adománya nélkül, de emellett a riutális lábmosás gyakorlása és az alkoholfogyasztás szigorú tiltása is vita tárgyát képezte. 1938-ban a pünkösdi közösségek egy harmadik szövetsége is megjelent, hivatalos nevükön Az Úr Jézus Krisztus Tanítványai (Ucenicii Domnului Isus Cristos), akik megnevezésére a köznyelvben a „reszketők” (tremurătorii) megnevezés terjedt el. E három csoportosulás az ország különböző területein vált dominánssá, és nemzetközi kapcsolataik is eltérőek voltak. Míg a BDAP közösségei a Partiumban (Arad megyét is beleértve) és Máramarosban voltak gyakoribbak, és az amerikai Church of Goddal voltak szoros kapcsolatban, a CBDS gyülekezetei inkább a Bánságban és Bukovinában fordultak elő, és az Assemblies of God egyházzal tartották a kapcsolatot. Az Úr Jézus Krisztus Tanítványai mozgalom pedig ezektől eltérően független, népi pünkösdizmusként főleg Bukarest környékén terjedt el, kisebb mértékben Munténiában és Moldvában.
Fontos fordulópont az egyház történetében 1938, amikor a BDAP-t a hatóságok beolvasztották a baptista szövetségbe, a többieket feloszlatták, javaikat az állam elkobozta, tagságukat pedig a származási egyházukba való visszatérésre kényszerítették.
A háború után az új kommunista rezsim kettős politikájának köszönhetően a pünkösdizmus is elismert státuszra tett szert. Az elismerési folyamat több szakaszból áll, 1945-ben újjáalakult a három már említett egyesület, összesen körülbelül 15 000 taggal. Az állami elismerés első lépéseként a BDAP elismert vallási egyesület státuszt kapott, majd ezt követően a pünkösdizmus kultuszstátuszt, Cultul Penticostal Biserica lui Dumnezeu Apostolica néven. E státusz elnyerésének feltétele azonban a sokszínűség feladása, a másik két csoportosulás beolvadása a BDAP-be. Az egyesülés előtt a BDAP megközelítőleg 26 000 taggal rendelkezett, a CBDS-nek 4500, a UDIC-nek pedig 1500 tagja volt, összesen tehát a romániai pünkösdisták száma ekkor megközelítőleg 32 000 lehetett. A következő néhány évben azonban, valószínűleg a vallásszabadság átmeneti erősödésének köszönhetően is, látványos növekedésen esett át, belügyminisztériumi adatok szerint az 50-es évek végére meghaladva az 50 000-et.
A kommunista hatalom döbbenettel követte e növekedést, már csak azért is, mert a törvényes elismerés ellenére a pünkösdizmust továbbra is az egyik legveszélyesebb vallási elhajlásnak tekintette. „[A pünkösdizmus] valós veszélyt jelent a közegészségügyre, azáltal, hogy kultikus gyakorlataik a tagok felfokozott idegállapotát váltja ki, amely aztán értelmetlen hangok és szótagok artikulálását eredményezi, mentális egyensúlyzavarhoz vezetve”, olvashatjuk egy korabeli rendőri jelentésben (Modoran 2007). E fokozott veszélyességi státusz a vallási elnyomás már leírt eszközeinek szigorúbb érvényesítését eredményezte, a pünkösdiek száma azonban így is folyamatosan növekedett. Egy belügyminisztériumi becslés szerint a felnőtt és megkeresztelkedett tagok száma 1982-ben 58 000 volt. Ugyanekkor saját egyházi vezetőik a teljes pünkösdi népességet, a gyerekeket is beleértve, 150 000-re becsülték (Modoran 2007).
Pünkösdizmus a posztszocialista korszakban
A szocialista korszak népszámlálásai során a vallási hovatartozást nem rögzítették, ebből kifolyólag pedig nem léteztek nyilvános adatok a különböző evangelikál egyházak nagyságáról. A rendszerváltás utáni első, 1992-es népszámláláson több mint 220 000 fő vallotta magát pünkösdistának, ami nemcsak a közvélemény, hanem a tudományos közeg számára is meglepetés volt. Legalább ennyire meglepetés volt azonban a pünkösdi egyház rákövetkező évtizedben bekövetkezett növekedése, a 2002-es népszámlálásokon a számuk ugyanis meghaladta a 330 000-et. A kétezres évek második felében beinduló migrációs folyamatokat követően pedig, miközben az ország lakossága több mint másfél millió személlyel csökkent, a pünkösdi egyház maradt az egyetlen, amelynek tagsága a masszív kivándorlás ellenére sem csökkent, hanem 2011-re további 13,4%-kal nőtt. Ezzel a pünkösdi mozgalom a rendszerváltás utáni Románia legdinamikusabb vallási mozgalmának bizonyult.
Az elérhető statisztikai adatok alapján a pünkösdi népesség következő jellemzői emelhetők ki: 1. a pünkösdisták az ország nyugati és északi megyéiben koncentrálódnak, különösen a határ menti területeken: 2. a falusi lakhelyűek felülreprezentáltak körükben, 61,5%-uk falun él; 3. többséget képeznek körükben a románok, de a romák jelentősen felülreprezentáltak: 2011-ben a pünkösdiek majdnem egyötöd része volt roma (19,7%), míg a magukat romának vallók aránya Románia népességén belül 3,3%. A táblázatban látható adatokhoz képest a valóságban a pünkösdi romák száma ennél is nagyobb lehet, tudva, hogy a mindennapokban magát romának tekintő népesség jelentős része a népszámlálások során magát románnak vagy magyarnak vallja. Az ukrán etnikum szintén felülreprezentált a pünkösdiek körében, e kisebbség tagjainak 12,6%-a pünkösdista.
Bár a fentiekben részletezett statisztikai adatok azt jelzik, hogy a romániai pünkösdista népességben felülreprezentáltak egyes hátrányos társadalmi csoportok (falusiak, romák, etnikai kisebbségek), az is nyilvánvaló, hogy e vallási mozgalom nagyon eltérő társadalmi miliőkben volt sikeres. Ez a változatosság a rendszerváltás után tovább nőtt a különböző újonnan érkező neopünkösdi csoportok megjelenésével, amelyek közül egyesek már kimondottak a közép- és felső osztályok tagjait szólítják meg. Ez utóbbiakról viszont egyelőre szinte semmit nem tudunk, kutatásuk a jövő feladata.
[1] „A reticulate (or polycephalous) organization, linked together by a variety of personal, structural and ideological ties, which is not linear but can be likened to a cellular organism and, such as life itself, cannot be suppressed.”
[2] További kiemelkedő ébredési hullámokként a Latter Rain Movement (1948), a 60-as évek karizmatikus mozgalma, a 80-as évek Third Wave hulláma, valamint az 1994-es Toronto Blessing emelhető ki (Poloma, 1997).
[3] Forrásként a Report on International Religious Freedom 2006-os adatait használva, az európai országok pünkösdi népessége a következőképpen becsülhető: Anglia 169 000 (a valós szám ennél feltehetően lényegesen magasabb, hisz az átlagos vasárnapi részvételt egy másik forrás 288 000-re becsüli): Németország 380 000 (ez a New Apostolic Church tagsága, a pünkösdi népesség tehát ennél feltételezhetően nagyobb); Bulgária 50 000 (ez esetben a használt megnevezés, az evangelical protestants a pünkösdieknél tágabb népességet fed); Ukrajna 40 000; Lengyelország 21 000; Olaszország 78 000 (ez az Assembly of God tagsága, a valós szám tehát ennél lényegesen nagyobb lehet); Spanyolország 50 000; Svédország 87 000 tagot számolt.
E bejegyzés részlet Kiss Dénes Nekünk csak ez van. Vallás és egyházak a rendszerváltás utáni Erdélyben című könyvből. A szövegben található hivatkozások a könyvben találhatók. A könyv letölthető a címre klikkelvel.
A romániai pünkösdi népesség egy további szociológiai elemzése itt érhető el: A pünkösdista népesség szociodemográfiai jellemzői - 2011