Októberi konferenciánkat követően (A vallás szerepe az etnokulturális identitások (újra)termelésében) Kiss Dénes, a konferencia egyik szervezője a Kolozsvári Rádió Tetőterasz műsorának vendégeként beszélgetett Rostás-Péter Istvánnal a konferencia tanulságairól. Az alábbi szöveg e beszélgetés írott változata, az olvashatóság érdekében tett kissebb javításokkal.
Egy post-fest pillanatot élünk meg itt a Tetőteraszon, hiszen október 10. és 11. között zajlott az a nemzetközi szakmai fórum Kolozsváron, amely a vallások és kisebbségek kérdéskörét próbálta újraértelmezni, illetve a nóvumokat is bevonva, újra definiálni, és amely a vallásnak, mint az etnokulturális identitás újratermelési potenciáljának az elemzését tűzte ki célul. Kiss Dénessel ülünk itt a tetőteraszon, aki egyik házigazdája, szervezője volt a konferenciának. Végül is az év eseménye, hogyha a Valláskutatót nézzük, és a Kisebbségkutatónak is az egyik legjelentősebb megmozdulása az idén.
Igen, ez egy közös konferencia volt. Tehát úgy, ahogy mondtad, egy olyan közösen kitalált konferencia, amelyben a romániai kisebbségekkel kapcsolatos kérésekre fókuszáló Kisebbségkutató Intézet érdekeltségét összeegyeztettük a Valláskutató Intézetével, abból a megfontolásból, hogy a nemzeti kisebbségek, vagy etnikai kisebbségek, igen gyakran egy saját vallással is rendelkeznek. Néha teljesen explicit, kimondott módon, mint például az örmény apostoli egyház, amely magát örmény egyháznak nevezi, vagy a zsidó hitközségek, vagy a szerb ortodox vikariátus, és így tovább. Más esetekben ez nem egy ilyen explicit módon kimondott dolog, hanem csak egy de facto létező kapcsolat egy etnikai csoport és egy vallás között, mint mondjuk az unitárius egyház esetében. Számunkra, erdélyi magyarok számára, ez egy nyilvánvaló dolog, hogy van egy ilyen sajátos kapcsolat az etnikai identitások és a vallások között. De ez még akkor is egy nagyon érdekes kérdés, amikor egy vallás magát határozottan univerzális jellegűként határozza meg, mert akkor is különböző etnikai csoportok vannak abban az egyházban, amelyeknek sajátos igényeik vannak, például sajátos nyelvi igényeik, és minden ilyen egyház, tetszik, nem tetszik, meg kell birkózzon azzal a feladattal, hogy hogyan oldja meg a nyelvi sokféleségnek és az identitások sokféleségének a kezelését. A Kisebbségkutató Intézetnek van is néhány éve egy olyan kutatási programja, amelyben ezeket a helyzeteket próbálják feltérképezni. És itt most az az ötletünk támadt, hogy e konferencia keretében meghívjuk magukat az érintetteket, hadd mondják el ők, hogy hogyan oldják meg ezt a kérdést. És innen fakadt egy olyan sajátossága ennek a konferenciának, hogy részét képezte egy szimpóziumnak nevezett alprogram, amelyben két kerekasztalt és egy felvezető előadást szerveztünk. A felvezető előadást a vallásügyi államtitkár tartotta, és az egyik kerekasztalba olyan egyházak vezetőit hívtuk meg, amelyek magukat univerzális egyházakként határozzák meg, de egy sor kisebbségük van, a másikban pedig különböző kisebbségekhez tartozó papokat, vagy egyházvezetőket, akik ebben az értelemben belülről beszéltek. Tehát gondoljunk itt az evangélikus egyházra, amely egy soknemzetiségű egyház, az egyik kerekasztalban a püspök elmondta, hogy ezt hogyan látja az egyház, tulajdonképpen az egyház egyfajta hivatalos diskurzusát e kérdésről. A másikban viszont a nagylaki szlovák lelkész elmondta, hogy milyen szlováknak lenni az evangélikus egyházban. Az államtitkár pedig, ha lehet ezt mondani, a kormány hivatalos álláspontját fogalmazta meg ebben a kérdésben.
Az államtitkárnál maradva, a Valláskutató Intézet honlapján megjelent beszámolóból kiderül, hogy az előadása után kérdések is elhangzottak. Volt-e érdembeli kérdés és válasz? Tehát kialakult-e egy effektív dialógus a kormány képviselője és az egyházi képviselők, vagy akár a szakemberek, kutatók között? Vagy ez csak úgy, egy ilyen reflexként, hogy akkor most adunk öt percet a kíváncsiskodóknak...?
Nem az volt szerintem. Úgy általában véve ezúttal is sikerült egy olyan rendezvényt összehozni, ami meglehetősen kötetlen volt. Ahhoz képest, hogy mennyi hivatalos személy volt jelen, akiket a hivatalos funkciójuk okán hívtunk meg, egy meglehetősen kötetlen dolog volt. Ugye ennek a rendezvénynek azért az egyik kimondott célja pontosan az volt, hogy hozzuk össze ezt a két oldalt, az egyházakat és az akadémiai szférában dolgozó embereket.
Kicsit előre is szaladok, hogy akkor lesz ebből folyamat? Tehát úgy gondoljátok, hogy ez így megütötte a hangot, és valahogy a résztvevők mindegyike a maga módján úgy távozott, hogy jó lenne ezt más szinten, másképpen, elmélyítve, akár szakszemináriumok formájában, de folytatni?
Igen is, meg nem is. Tehát az egyházi résztvevők számára, és itt elsősorban a nem magyar egyházi résztvevőkre gondolok, én úgy látom így utólag, hogy ez egy teljesen új helyzet volt. Tehát nagy valószínűséggel még soha nem kérték őket fel arra, hogy kisebbségi papként erről a kérdésről nyilvánosan beszéljenek, hogy milyen a kapcsolata a kisebbségi helyzetük, identitásuk és az egyházi hovatartozásuk között.
Egy egykori püspöki palotában, tegyük hozzá.
Igen. Tehát, ugye magyar szempontból ez egy közhelyszámba menő gondolat, mi úgy születünk, hogy elmondjuk, hogy akkor az iskola, meg az egyház milyen fontos a magyar identitás szempontjából, de ezeknél a kis létszámú kisebbségeknél nem ez a helyzet. És ilyen hivatalos helyzetben valószínűleg soha nem kellett elmondják azt, főleg másoknak, hogy akkor ez milyen is az ő esetükben, és ezzel a lehetőséggel éltek is, többen is. Például az ukrán meghívottnak volt egy nagyon érdekes, sokat mondó, mélyre menő előadása. Meg a temesvári szerb ortodox püspöknek.
Dobrudzsából is volt meghívott...
Igen, a muzulmán Mufti is elmondta ugyanezeket a dolgokat, a panaszait, tulajdonképpen a romániai muzulmánok helyzetét, mert alapvetően a helyzet ismertetése volt az, amire mindenki fölépítette a beszédét. Hogy lesz-e ennek valamilyen folytatása, hát azt gondolom, hogyha mi ezt kezdeményezni fogjuk, és folytatni akarjuk, akkor valószínűleg igen, merthogy azt nagyon sokan kinyilvánították, hogy rendkívül fontosnak tartják ezt a kérdést.
A konferenciát a volt püspöki palotában tartották, és hát az ott készült fotókból kitűnik, hogy oldalt térképek szegélyezték a fő előadótermet. Ez a térképkiállítás lényegében nem egy nóvum, korábban is kiállítottátok már és sajtóreakció is volt róla bizonyos helyeken, de ezúttal szembesülhettek a résztvevők is azzal, hogy miként tagozódik az egyházi vallási élet Romániában, és azért volt érdekes, gondolom én, mert, hogy korcsoport szerint is lebontottátok, etnikum szerint is, és geográfiai kiterjedés szempontjából is nagyon jól ábrázoltátok ezeken a térképeken az aktuális helyzetet. Mondom, hogy aktuális, merthogy az éppen legfrissebb népszámlálási adatokat felhasználva generáltátok ezeket a térképeket. Lesz-e ezekből egyfajta továbbgondolt, még részletesebb, még több metszetet felvillantó kivetítés?
Idővel minden bizonnyal igen. Egyelőre az eddigi bemutatók, kiállítások alapján a fő tanulság az, hogy inkább ezeknek az értelmezésén kellene dolgozzunk. Tehát, hogy hozzátegyünk egy olyan narratívát, egy olyan elbeszélést, hogy mi is ez az egész. Ami segítene valahogy elhelyezni, mert egy kicsit sok ez az adatmennyiség. Mi úgy mondjuk, hogy ennek kiállításnak a célja Románia vallási tájképének a megjelenítése. Első ránézésre térképek, de valójában, ahogy mondtad, egy csomó egyéb is van mellettük, belemegy különböző demográfiai, iskolázottsági, meg egyéb adatok ábrázolásába.
Ilyenkor az a látogató vagy érdeklődő, aki alapinfó szintjén úgy tudja, hogy ez egy masszívan túlnyomórészt ortodox állam, egy picit hátralép, és azt mondja, hogy hoppá, hát ez nagyon színes – ez a benyomás, ez az összkép.
Pontosan ez szokott lenni az első reakció. Első ránézésre idegenkedve nézik az emberek, aztán amikor először belemélyednek, akkor általában elkapja őket a lelkesedés, hogy ez milyen nagyszerű dolog, hogy akkor így láthatja térben is, meg társadalmi jellemzői alapján is az adott egyházat. Hát az egyik tanulság ezzel az, ami miatt tulajdonképpen ezt megcsináltuk, hogy viszonylag keveset tudnak az emberek a sajátjukon kívüli vallásokról. Általában még azt sem, hogy mi az úgy egyáltalán. És ez érvényes, nagyjából minden foglalkozási csoportra. Vagyis papokra ugyanúgy érvényes, mint politikusokra, ha kicsit kisebb egyházakra gondolunk.
Én is elképzelhető, hogy csak így pislognék, mikor azt látom, hogy északnyugat Erdélyben is vannak, a határzónában, Partiumban, unitáriusok, mert tudtuk ugyan, hogy szórvány, meg úgy hallottunk róla, de tényleg szórványos infók voltak a szórványról. Most meg ott vannak, valamilyen szinten megjelennek a térképen...
Igen. Ez a célja. Egyébként ez is a Kisebbségkutató Intézettel közös projekt, mert a térképek készítésében nekik volt szakemberük, aki ezt meg tudta csinálni. Műfaját tekintve ez tulajdonképpen egy ismeretterjesztő program. Tehát nem mélyre menő szociológiai elemzés, a szakmabeliek számára ez tulajdonképpen alapanyag, közhely. Ezeket egy vallásszociológus nagyjából ismeri. Ez a laikusok számára egy hasznos infó. És itt érinteném azt a kérdést, hogy a Valláskutató Intézet egyik fő célja a tudástranszfer. Általános társadalomismereteket, tehát nem is csak vallási vonatkozású, hanem általános társadalomismereteket közvetíteni olyan szereplők felé, akik ennek hasznát veszik, mert olyan tevékenységet folytatnak, amelyben ezekre szükségük lehet. Mi elsősorban az egyházak fele próbáljuk ezt a szerepet betölteni, például ezzel a projekttel, hogy milyen vallások vannak abban a közegben, ahol ő a tevékenységét kifejti. De ha egy kicsit kiléphetek a témánkból, azt hiszem, hogy ez egy általános probléma erdélyi magyar vonatkozásban, és sokkal nagyobb probléma, mint ahogy azt első látásra gondolná az ember.
Hogy nagyon is párhuzamos világuk van?
Hát hogy már több évtizede zajlik egy tudásfelhalmozás arról a társadalomról, amelyben élünk, és ennek a közvetítése a megfelelő döntéshozó szférák fele, a megfelelő foglalkozási csoportok fele, gyakorlatilag alig létezik. Ha végignézzük, hogy melyek azok a foglalkozási csoportok, amelyek alakítják a társadalmunkat, az egyik ilyen csoport a papok, lelkészek. Hát meglehetősen kevés társadalomismeret az, amit tanítanak a papképzés során, és itt gondolhatunk az összes teológiai képzésre, mindegyikben így van. És itt nem a vallásszociológiára gondolok, mert az egy specifikus dolog, hanem arra, amiről itt beszéltünk, hogy milyen más vallások vannak, milyen a demográfiai helyzet, hogy működik egy falusi közösség, hogy működik egy önkormányzat. Egy idő után kitapasztalja ezek egy részét az ember, csakhogy ezt nem kellene mindenki a saját bőrén és kárán megtapasztalja, mert ezt tanulhatná is. És ez egy általános probléma. Például a tanítóképzésben szintén nincs szociológiai képzés. Ha a szociológiai képzést a társadalmi ismeretek intézményesített átadási formájának lehet tekinteni, akkor az bizony nincs. Tehát, ma valaki úgy lesz tanító Romániában, hogy nem fontos, hogy tudjon arról, hogy milyen az a világ, amiben él. És akkor vehetnénk tovább. Ott van a közigazgatásban dolgozó személyzet. Ott van a politikai elitünk, amely fele ugyancsak, úgy tudom, pillanatnyilag, hogy nem nagyon van intézményesített tudásközvetítés. Szilágyi N. Sándor talán '91-ben hívta föl a figyelmet arra, hogy egy politikai szervezetnek nem feltétlenül van szüksége arra, hogy ilyen tudást használjon, hisz ez csak a társadalomépítő tevékenységhez szükséges, a politikai sikerességhez nem. Ilyen, társadalomépítő intézményünk meg nincs, államunk nincs, aki ezt csinálná. Úgyhogy maradnak ezek a csoportok, amelyeket felsoroltunk, és itt igazából csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ez egy elég komoly bajunk, hogy tulajdonképpen mindenki hályogkovácsként végzi az ilyenfajta tevékenységet. Nyilván vannak tájékozott, meg tájékozatlanabb emberek, okosabbak, meg kevésbé okosak, valamennyi tudás a közvetlen környezetről mindenkinél összegyűl, tehát érezheti úgy, némileg joggal, hogy hát neki nem kell ilyeneket tanítani, mert ő ezt már tudja, de hát kezdhette volna úgy a pályafutását, hogy ezzel fel van vértezve. Na, visszakanyarodva a témánkhoz, ez a térkép projekt is egy ilyesmi akar lenni, egy tudományos ismeretterjesztő műfaj, és reméljük, hogy hamarosan felkerülnek a honlapunkra is, és akkor bárki számára megnézhető lesz. Illetve a kiállítás maga olyan jellegű, hogy el lehet vinni, ha valamilyen rendezvény jellege olyan, hogy érdemesnek látják a szervezők kiállítani. Ez 18 darab egyszer egyméteres panó, az egészet könnyen be lehet tenni egy csomagtartóba, és ki lehet állítani. Egyébként ki volt állítva még egy csíksomlyói konferencián, és még vannak további helyek, ahová el fog jutni.
Ha már a látvány és a látnivaló került itt szóba a valláskonferenciával kapcsolatban, a kezemben van egy kötet, Religia clandestină în documentele poliției secrete, tehát a rejtett vallás, a titkosszolgálatok dokumentumaiban. Ez lenne a nagyon durva fordítás, James Kapalo és Anca Șincan szerkesztették. Kincsesbányát találtak, a CNSAS, vagyis a volt Securitate irattárát tanulmányozó bizottság, illetve testület jóvoltából olyan tárgyakat, amiket elkoboztak, üldözött, kihallgatott, akár el is zárt, vallásukhoz ragaszkodó emberektől. Fotók vannak, tárgyak, kegytárgyak is akár, jegyzetek, imakönyvek, hát nagyon izgalmas… Ahogy a műsor előtt bele tudtam lapozni, reggelig nem tenném le, úgy olvasnám el. Beszéljünk erről a kötetről!
Ez egy többéves projekt eredménye, amelyet az említett James Kapalo vezet. Magyarországon, Ukrajnában, Romániában és Moldva Köztársaságban vizsgálták a titkosszolgálatok által megőrzött, ilyen mellékesnek, jelentéktelennek tekintett személyes tárgyakat. Olyan értelemben jelentéktelen, hogy a titkosszolgálatok tevékenységét alapvetően a besúgói jelentésekre és a vallatások, vallomások jegyzőkönyveire építik. Ezek az elkobzott személyes dolgok tehát bizonyos értelemben melléktermékek…
Sőt, hát olyan fotó is van, közbevágok, hogy hol találják meg, tehát hol fedezik fel ezeket a rejtett tárgyakat, bibliákat, énekeskönyveket, akármit, tehát a tettenérés is ledokumentált...
Pontosan. És ez most a jelen szempontjából azt jelenti, hogy megőrződött ily módon egy olyan fényképfelvétel, amelyen az a helyszín van rajta, ahol őrizték, tartották ezeket. Nagyon sok ilyen fényképet találtak, de kis személyes keresztecskéket, feszületeket, leveleket, megsárgult papírra tintaceruzával írt leveleket, és így tovább. Műfajilag, amit a kutatók csináltak az egyfajta vizuális antropológia. Ők úgy gondolják, hogy a besúgói jelentésekhez, tehát a szöveges anyagokhoz képest ezek a tárgyak többletinformációt hordoznak arról a világról, azokról a vallási mozgalmakról, amelyek a kutatás tárgyát képezik. E kutatás általános tanulságai képezték az alapját James Kapalo első napot záró előadásának is.
Akkor ez egy ilyen komparatív megközelítés, amelyből az előadás végén kiderült valami arról, hogy például Romániában a Securitate szorgosabban gyűjtötte, mint Ukrajnában, vagy van-e valami ilyen típusú reveláció?
Nem ez derült ki, hanem egyfajta általános modell lett az eredmény. Az előadásban egy általános modellt vázolt föl a szerző arról, hogy a különböző történelmi kontextusokban a nemzetállamok hogyan kényszerítenek bele ebbe a kisebbségi szerepbe bizonyos mozgalmakat, bizonyos csoportokat és vallási mozgalmakat. A nemzetállami törekvések, a biztonságpolitikai megfontolások hogyan vezetnek oda, hogy egy egyébként ártalmatlan vallási mozgalomból közellenség és veszélyforrás válik. Hogy van egy teljesen népi, láthatatlan mozgalom a két világháború között, mert ugyanis visszamegy a kutatás ebbe a korszakba is, nemcsak a kommunizmus periódusára vonatkozik. És akkor például egy Bukovinából induló népi ortodox mozgalom, amelyben orosz szerzetesek is vannak, hogyan válik román nemzetbiztonsági kérdéssé, rizikófaktorrá, miközben ők tulajdonképpen csak az üdvösségükön dolgoznak. Az előadás inkább ezt a kérdést tette középpontba, hogy ez hogyan történik. Egyébként a hallgatók számára talán nem érdektelen elmondani, hogy a megjelent kötet nagyjából a romániai és mai Moldva Köztársaság területén működő ortodox mozgalmakra fókuszál elsősorban, de görögkatolikus mártírokról is van szó egyes fejezetekben. Emiatt, hogy ilyen ortodox mozgalmakról van szó benne, nagyon hangsúlyosan megjelenik benne a Biserica de Stil Vechi, amelyet Ó-stílusú Ortodox Egyháznak fordíthatnánk. Ez nem azonos az Órítusú Egyházzal, amely a lipován, tehát orosz nyelvű kisebbség tagjait tömöríti. Ez az ó-stílusú mozgalom a román ortodox egyháznak a nyugati világ által használt naptárhoz való igazodáskor jön létre, amikor híveinek és papjainak, szerzeteseinek egy része nem hajlandó ezt elfogadni. Ez egy nagyon izgalmas dolog olyan szempontból, hogy nekünk, akik nem vagyunk annyira otthonosak az ortodox világban, eleve egy egzotikus dolognak tűnik ez az egész, hogy ilyenek vannak itt a közelünkben.
És hogy egy ilyesmi törésre vihetett...
Hát igen. Én ezeken az előadásokon világosodtam meg. Talán nem érdektelen ezt egy mondatban elmondani, hogy ez a szakadás azért történhetett meg, merthogy mást jelent számukra az idő. Számunkra, meglehetősen szekularizált módon gondolkodó európaiak számára az idő egy technikai jellegű eszköz, amellyel megszervezzük az életünket. Csakhogy, ahogy már Eliade írja, sok évtizeddel ezelőtt, a vallásos ember számára létezik egy szent idő, és egy profán idő, amelyek váltakoznak. Az időnek tehát struktúrája van, szakrális és profán időintervallumok egyfajta halmaza, és az időnek ez a szerkezete nem egy véletlenszerű dolog. Azt nem az ember dönti el, hogy az idő struktúrája milyen, hogy mikor van a szakrális idő, és mikor van a profán idő. És ezért ez egy lényegi kérdés, hogy a megfelelő időben ünnepelnek-e, vagy valamilyen profán időben kényszerítik őket ünnepelni. Mert ez tényleg a hitük alapjának az egyik pillére.
Felvetődött a térképeitek kapcsán is, amelyek utalnak arra, hogy kronologikusan is vannak bevett, elfogadott egyházak, és vannak új és még újabb vallások, amit, hát mind közönségesen, ugye vallási mozgalmakként szoktak illetni a szakirodalomban, illetve kifele, kintről, akik nézik, szektának is nevezik ezeknek az újabb vallási megnyilvánulásoknak egy bizonyos kategóriáját. Hogy állunk ezzel, Mennyire megengedő ez az állami berendezkedés az új és még újabb folyamatokkal, jelenségekkel? (...) Mert ugye van egy állami dotáció, ha minél apróbb szeletekre kell fölbontani, az nyilván a nagyobb szeletet eddig megkapó egyháznak az derogál. Nem feltétlenül előnyös. Tehát, az én logikám szerint, a nagyok és az elismertek abban érdekeltek, hogy ne legyen sokkal több elismert egyház.
Igen, de ne essünk szerintem abba a csapdába, hogy ez az egész csak a torta elosztásáról szól. Mindig is, minden államban, a vallási szféra a hatalom által szabályozott rendszer. És ez lehet megengedőbb, vagy lehet lazább. Ha lazább, akkor több új szereplő lép be a rendszerbe, és egy heterogénebb vallási mezőt látunk. Attól még, hogy nem lép be a hivatalosan elismertek körébe, attól ő még van, és még működik, és olyanok, akik bent vannak, azok idővel kiüresedhetnek, elfogyhatnak, tehát vannak alig pár száz fős tagságot felmutatni képes egyházak, akik hivatalosan elismertek, míg több tízezer fős egyházaknak nem sikerült még valamilyen okból kifolyólag. Ez lehet, hogy nem mindenkinek ismert, egyszerű a képlet, a romániai vallásügyi törvény értelmében 20 ezer taggal kell rendelkezzen, egészen pontosan az aktuális lakosság 0,1 százalékának megfelelő tagsággal kell rendelkezzen egy egyház, és legalább 12 év folyamatos működéssel az ország területén. Ez gyakorlatilag 20 ezer főt jelent jelenleg. És kell ez a 12 év működés. Három jogi kategóriája van a különböző vallási alakulatoknak, léteznek az államilag elismert egyházak, ezeket románul cult-oknak hívják, nem biserici-eknek, aztán léteznek a vallási egyesületek, és léteznek az úgynevezett vallási csoportok, amelyeknek nincs jogi formájuk, de vallási céllal létrejött csoportok. A legutóbbi időkig 18 államilag elismert felekezet volt, idén került sor egy 19. elismerésére. A vallásügyi államtitkárság honlapján sokáig harmincvalahány egyesületet tartottak nyilván. Most számolt be az államtitkár arról, hogy pár éve egy új jogszabály értelmében a vallási célra létrehozott egyesületek kötelesek a vallásügyi államtitkárságnál is bejelenteni megalakulásukat, ennek eredményeként pedig jelenleg négyszáz fölötti lett az ismert vallási egyesületek száma. És gyakorlatilag nem működik a harmadik kategória, a vallási csoportoké, mert azoknak semmi érdekük nincs, hogy bejelentsék magukat és nem is kötelezhetők rá. Az egyesületeknek is minimális érdekük van, ők csak adómentességet kapnak a szakrális célú ingatlanok után. Ez egy anyagi előny, de nem kapnak támogatást, míg az államilag elismertek jelentős támogatást kapnak.
És talán még a kiadványaik, tehát a nyomtatványaik is, mintha egy másfajta besorolást kapnának, más áfával működnek.
És akkor visszatérve a legfelső kategóriára, azok tagságukkal arányosan részesednek állami támogatásból. Ez már nagyon rég így van, nem itt van a kutya elásva. Ez egy óriási segítség amúgy a magyar többségű egyházak számára is, hogy ezen az arányossági elven, ezen az alapon az állami támogatást megkapják, és nem is tagadja egyik egyház sem, hogy ez egy rendkívül fontos pillére az egyházak fenntarthatóságának. A kérdés az, hogy az ezen kívüli, és közvetett módon érkező állami támogatásokhoz hogyan lehet hozzáférni. Ez már egy másik, ingoványos és nehéz terület.
Volt ennek a konferenciának egy külön roma tömbje, vagy szekciója. Itt a pünkösdisták kerültek elsősorban így előtérbe, de úgy általában is, a roma közösségek és a vallásosság kapcsolata elég sok figyelmet és teret kapott. Mit kell ezzel kapcsolatban megjegyeznünk, hogy ez egy olyan zóna, ahol van fogékonyság, ahol közösségeknek, hát nem tudom, jobb szót nem találok, kifejezést, az integrálása és a modernizálása zajlik ezáltal?
Határozottan igen. Nagyon hangsúlyos volt ez a roma népesség és a vallás kapcsolatával foglalkozó csoport. Ez a kérdéskör nagyon hangsúlyosan jelent meg a konferencián, és nem csak a panelekben, hanem azt hiszem, hogy a konferencia egyik újdonsága az volt, hogy a kerekasztalok meghívottjai között volt egy roma értelmiségi, Rafael Năstase, aki a Keresztény Testvérközösségek, a románul Biserica Creștină după Evanghelie, angolul Brethren Brothers nevén ismert, aki hozott egy roma nyelvre fordított Újszövetséget, amit most fordítottak le egy valamennyire standardizált roma nyelvre. Ha bárki kapcsolatba szeretne kerülni ezzel a csoporttal, ebben tudunk segíteni. És akkor a kérdésedre visszatérve legalább négy panel volt, amelyben romákkal kapcsolatos előadásokat adtak elő. Sokan foglalkoznak ezzel a kérdéssel, pontosan amiatt, amit mondtál, hogy főleg az evangelikál, vagy ahogy Erdélyben szoktuk mondani, a neoprotestáns egyházak megjelenése roma közösségekben egy nagyon erős emancipatorikus hatást szokott gyakorolni a közösségekre. Mondhatnánk azt is, hogy integráció, de úgy integráció, hogy nem feltétlenül a többségi közegben, hanem egy közösségen belüli, belső integrálást, közösségszervezést vált ki, amely beszippantja azokat, akik a környezetben vannak, és egy önálló roma közösségszervezési folyamat indul ilyenkor be. És ennek hatása van nyilván az életformára, mert ugye ezek egy önkéntes alapon szerveződő vallási közösségben, ha nem tartod be a szabályokat, akkor nincs mit keresned ott. Tehát nincs ott egy külső hatalom, aki vigyázna rád, hogy betartod-e, ott rád van bízva, de nincs értelme, hogy oda tartozz, amennyiben nem hiszed azt, amit a közösség vall. És ez a jellege azt eredményezi, hogy egy jelentős életformaváltozás következik ilyenkor be azokkal, akik társulnak. Részben ez az egyik vonzereje ezeknek a közösségeknek. Azért a pünkösdista egyházat, vagy a pünkösdi mozgalmakat szokták asszociálni a romák evangelikál vallásokra térésének a kérdésével, merthogy a pünkösdista egyház az, amelybe a legtöbben megtértek. A pünkösdista egyház az egyetlen növekvő egyház jelenleg Romániában, amelynek az általános népességfogyási tendencia ellenében is nő a tagsága, és a tagság egynegyede roma.
Lesz-e akkor ennek folytatása? Mármint olyan értelemben, hogy kötetet szándékoztok-e kiadni, hiszen egyrészt szerteágazó is, másrészt önmagában, ahogy kiderült a beszélgetésből, egy újfajta diskurzus-lehetőséget teremtettetek a meghívottaknak ezzel az ilyen típusú összeválogatásával, és az egész szervezéssel.
Valószínűleg kétfajta kiadvány lesz. Lesz egy szokásos konferenciakötet a tudományos jellegű és igényű előadásokból, és lesz egy valamilyen fajta, lehet, hogy csak online közzététele a kerekasztalokon elhangzottaknak. És így a végén még egy dolgot gyorsan elmondanék, hogy a Valláskutató Intézetben még lesz az idén egy konferencia, amely társadalom hálózatosodása és a digitalizáció, illetve az egyházak és a vallás kapcsolatára fog fókuszálni.
Erre fogunk majd visszatérni, mi is egy Tetőterasz erejéig. Kiss Dénes, köszönöm, hogy itt voltál velünk, és beszéltünk arról, hogy az egyházak, a kisebbségek vonatkozásában hogyan tudják ezt az etnokulturális identitást újra termelni, vagy ha nem, akkor megtartani. Köszönöm szépen még egyszer a beszélgetést.
Az interjú hanganyaga az alábbi linken érhető el:
https://www.kolozsvariradio.ro/2024/10/21/friss-szempontok-tovabbgondolt-otletek/