Alkategóriák

Könyvtár

Ezen az oldalon vallás- és egyház-kutatások eredményeit tettük elérhetővé a néprajz, antropológia, szociológia, pszichológia és társadalomtörténet területeiről. Ezek az elemzések a felsorolt szakterületek különböző folyóirataiban és honlapjain láttak napvilágot, így megjelenésükről rendszerint csak a szűk szakterületeken dolgozóknak volt tudomása. Adatbázisunk létrehozásával a célunk az volt, hogy ezeket az írásokat egy könnyen kezelhető, tematikus keresést is lehetővé tevő rendszerben láthatóvá és elérhetővé tegyük az érdeklődők minél tágabb köre számára, hidat teremtve egyúttal kutatók és egyházak között is.

Első körben főleg erdélyi kutatók erdélyi vonatkozású írásait gyűjtöttük össze, a továbbiakban azonban adatbázisunkat a magyarországi és a román vallástudományi szakirodalom fontosabb műveire is igyekszünk kiterjeszteni.

Az adatbázis publikált tanulmányok és könyvek mellett kéziratban maradt szakdolgozatokat, mesteri és PhD disszertációkat is tartalmaz.

Az adatbázisban szerzők, évszám és tematikus keresés mellett kulcsszavas keresés is lehetséges. Ez utóbbi esetben a tetszés szerint beírt kulcsszavakat a keresőmotor a tanulmányok címeiben és az ezekhez hozzárendelt tematikus címkék között keresi.